HTML

Törzskocsma

„Még a blogolvasással is nagyon hamar leálltam. ...Szomorú látni, hogy mi jön ki az emberekből, amikor nincs kontroll, amikor nincs rajtuk azonosító szám. Az a fajta indulat, feszültség, indulatosság, felületesség, butaság… Nem járok kocsmába tájékozódni.” (Sólyom László)

Friss topikok

2008.01.04. 10:00 VIII. Nagyapó

A bérterhek kára

Amellett, hogy a költségvetésben kiesést okoz (ami más, a gazdaságot kevésbé károsító terhek csökkentésével megoldható), gyakori érv az élőmunka terheinek csökkentéssel szemben, hogy ha keletkeznek is ilyen módon munkahelyek, azok úgyis csak addig maradnak életképesek, amíg a bérszínvonal nem nő – hiszen az a 8-10 százalék különbség csak a munkaerő költségére érzékeny foglalkozásoknál számottevő.

Pedig dehogy!

Aki ezzel érvel, figyelmen kívül hagyja a legmunkaintenzívebb szektor, a szolgáltatások sajátosságait. Ezeknek az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nem, vagy csak meglehetősen korlátozottan vesznek részt a nemzetközi kereskedelemben. Éppen ezért az áruk a különböző országokban igencsak eltérő, és leginkább azon múlik, hogy mennyit keresnek az emberek a többi munkahelyen.

Ezekhez a tevékenységekhez ugyanis jórészt a fejlett világban is nagyjából ugyanannyi ember kell, mint nálunk; egy német munkás nem a szolgáltatási szektorban, inkább a nemzetközi versenyen részt vevő termékek, iparcikkek gyártásában tud (a fejlettebb technológia segítségével) nagyobb értéket létrehozni, mint egy magyar. A BMW alkalmazottja ugyanakkor a magasabb fizetéséből azután többet hajlandó költeni fodrászra, masszázsra, étteremre vagy szórakozásra is, amit többnyire azért a saját hazájában vesz igénybe - és lévén ezek nem mozgatható "termékek", a bérek az ezekhez kapcsolódó foglalkozások esetében is nőhetnek.

Egyébként ezért is magasabb az árszínvonal és nagyobb a különbség a nominális, mint a vásárlóerő-paritáson vett GDP közt a különböző országokban (ld. még: Balassa-Samuelson hatás). De jelentős részük ezeknek a szolgáltatásoknak addig nyújtható rentábilisan, amíg a helyi keresetekhez képest nem túl drága.

De mondok mindjárt vadabbat is:

A magas bérterheknek köszönhetően könnyen lehet, hogy olyan szakmákban sem dolgoznak elegen, ahol egyébként a munkaadók örömmel megfizetnék a mai béreket is terhestül-mindenestül.

Erre az egyik legjobb példa lehet, hogy a nők körében a foglalkoztatottság nálunk jóval alulmúlja azt, ami Nyugaton jellemző. A jelenségnek nyilván több – pl. képzettségbeli, diszkriminációs vagy szabályozási – oka is lehet. De vajon mennyien lehetnek, akik bár jól képzettek és könnyedén találnának maguknak állást, a sok házimunka miatt nem vállalnak munkát, vagy emiatt dolgoznak kevesebbet, mint amennyit tudnának?

Pedig a házimunka egy jelentős része kiszervezhető, sőt valószínűleg nagyobb volumenben jórészt hatékonyabban is elvégezhető volna. Most nem annyira a gyereknevelésre gondolok, amire a bölcsőde nem biztos, hogy a gyerek szempontjából legjobb megoldás, mint inkább a többi, a háztartáshoz kapcsolódó tevékenységre. Száz emberre főzni egy menzán jóval hatékonyabb, mint egyre. Egy mosoda fajlagosan kevesebb energiaráfordítással és jobb gép- és munkaidő-kihasználtsággal dolgozik, mint egy háztartás, egy takarítónő alacsonyabb képzettséggel is el tudja végezni ugyanazt a munkát, mint egy háziasszony, stb.

Mégis, ma ezeket a szolgáltatásokat igénybe venni többnyire luxusnak számít, így a nő a családban sokszor inkább többet van otthon, és maga végzi ezeket. Talán azért, mert nem gondolja végig, hogy a megspórolt idő alatt több pénzt kereshetne, mint amibe ezek a tevékenységek kerülnek. Talán, mert van, aki szereti ezt csinálni (?), talán, mert csak a teljes munkaidő és az otthon maradás közt választhat. De sok esetben talán éppen azért, mert ha ezeket a tevékenységeket, üzleti alapon (és legálisan) végeztetné, annyi adó rakódna rájuk, hogy már tényleg nem éri meg.

A megspórolt házimunka helyett végzett munkáért ugyanis fizetést kapna, ami után be kellene fizetnie a munkavállalói TB-t és a Személyi Jövedelemadót, ezt követően pedig a számlázott tevékenység után az áfát és a munkaadói TB-t is rá hárítják – így végül az egyórás keresetének csak a töredéke, amit a szolgáltatást nyújtó megkaphat. Pedig a valódi munkája lehet, nemzetgazdasági szempontból jóval többet érhetne.

Ceterum censeo: az élőmunka magas terhei számos hasznosan és hosszabb távon is hatékonyan végezhető tevékenységet visszafognak, csökkentik a foglalkoztatottságot és rontják a hatékony munkaerő-allokációt; azok súlyát az állami bevételek közt akkor is érdemes csökkenteni, ha cserébe más, kevésbé káros adónemeket emelni kell. Ilyen lehet első sorban az áfa (ami ugyan ide is beékelődik, de az alapja szélesebb és minden terméket – így az importcikkeket is – egyformán sújt).

12 komment

Címkék: vélemény gazdaság reform alternatíva


A bejegyzés trackback címe:

https://torzskocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr6282233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.01.04. 11:52:47

Őszintén szólva - bár az áfaemelés és a járulékcsökkentés elvével, sőt úgy általában a "vuduval" egyetértek - az indoklásban a szolgáltatásoknál még fontosabbnak látom azt, hogy a versenyképességünk kérdésének hangsúlya áthelyeződött az "olcsó munkerő"-ről a "tudásalapú versenyképességre".

A folyamat az ezredforduló óta világosan felismerhető. Azok a gyártók, akik nálunk készítettek lemezmeghajtókat stb. viszik tovább Kinába. Megállíthatatlan folyamat. És bár a folyamat felismerhető, úgy szeretnék megfordyítani, hogy már-már ésszerűtlen mértékben adnak állami támogatást (Hankook), ahelyett, hogy kitalálnánk. Keresni kell helyette mást: mi magasszintű szaktudást nyújtunk versenyképes áron. Szolgáltató szektorra és gyártásra egyaránt.

A kilencvenes évekkel szemben tele vagyunk külföldön tanult, vagy külföldön tapasztalatot szerzett profi informatikusokkal, projektvezetőkkel, építészekkel, tervezőkkel, közgazdászokkal stb. Több van, mint Romániában pl. Stratégiai tartalék, kincs, de ők nem minimálbérért dolgoznak: a bérterheikben a járulékok igen sokat nyomnak.

Gumigyárat, bőrgyárat vigye, a vége mindenképp Kína lesz előbb-utóbb. Egészen más ha olyan kutató- és szolgáltatóközpontok, mint pl. az Ericssoné, ha nem ide kerül hanem a szomszédba... (fontos megemlíteni, hogy ez a központ részben Grippen ellentételezés miatt).

Ha nem tudunk versenyezni a román, szlovák, lengyel tudásalapú erőforrásokkal, azt hosszútávú stratégiai szívás; ők majd berendezkednek rá kitalálják és felépítik, mi meg nézzük őket majd.

Pantagruel 2008.01.04. 12:32:18

Hmm, nem mondom, hogy mindenben egyetértek, de mivel ahhoz kissé kifakultak a makro-mikro-munkapiac gazdaságtani ismereteim, hogy vitába bocsátkozzak, inkább a tapasztalataimra hagyatkoznék annak illusztrálására, hogy mennyire sokrétű és összetett a probléma:

Pl. alkalmazotti réteg: ismerek olyan NŐ HR-est, aki egyszerűen nem hajlandó női alkalmazottat felvenni – szívesebben veszi körbe magát masikkal, minek a konkurencia, érthető.

– vezetői réteg: Nyílt titok, hogy japán cégnél ha embert keresnek, akkor férfit: nőt vezetői, középvezetői pozícióba nem-nem-soha, és ezt minden vezetőfelkutató-fejvadász cég tudomásul is veszi – miért is kötözködnének a kenyéradóval, „ahogy a kedves vevő parancsolja”. Voltam olyan tárgyaláson, ahol a felkutatást végző partner hölgy volt, és a japán vezetők szó szerint velem tárgyaltak, hozzám beszéltek, csak mert én voltam a tárgyalóban az egyetlen farok: a tolmács. Kultúrák, ha találkoznak, ugye.

– vállalkozói réteg: Az ismerőseim között akad jó pár, akinek a vállalkozásában a háztartásbeli asszony tevékenyen részt vesz (ha épp nem ő a motorja), mondjuk informatikusként. A vállakozásban, a cégben papíron sehol nincs jelen, a férj hozza a melót, ő várja a gyereket a suliból, elindítja a mosógépet, felteszi a kaját, s amíg minden elkészül és megjönnek a lurkók, végzi otthon ugyanazt a munkát, amit egy irodában végezne, csak épp a férjének.

Corry 2008.01.04. 13:10:39

Tetszik a poszt és egyetértek Nagyapóval a bérek terheinek csökkentése terén. Talán azt is meg kéne nézni viszont, hogy miért kell ennyire terhelni a béreket, tényleg ennyi adót kell szednünk, vagy lehetne kevesebbet is.

A Pascal tudásalapú hozzászólásával az a bajom, hogy lehet, hogy igaza van, de sajnos nem úgy megy az élet, hogy valakit kirúgnak az IBM merevlemez gyárából és utána a tudásalapú gazdaságban helyezkedik el. A jó munkaerővel, profikkal kevés a gond, ezt még a politikusok is meg tudnál oldani :-) de mi lesz a képzetlenekkel és a társaikkal. Hülyitik őket mezőgazdasági szinten, vagy leültetik egy lufihámozó pozícióba egy állami cégnél, vagy önkormányzatnál? Mert ezt kéne valahogy megoldani, hogy ne így legyen, és ezt megcsinálni egy komoly dolog lenne.

Azügyben meg ne legyen senkinek illúziója, a románok, bolgárok és lengyelek balról, jobbról fognak bennünket beelőzni, ámbár az ottani (szintén zógenannte) politikai elit megnyilvánulásai (még Híradón keresztül nézve is) adnak némi reményt, hogy a szomszéd tehene is odaveszik:-)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.04. 18:26:40

Éljenek soká a színlelt vállalkozói szerződések és az offshore cégek én azt mondom.... :S

Tábornok 2008.01.04. 23:34:43

egyetértek a szerzővel
ez egy anomália, főleg az ilyen magas járulékos költségek, az egész foglalkoztatsi rendszer visszafogója, s mozgatója a "fekete" melónak........
vannak olyan kis válalkozások, amik simán tönkrementek abba, hogy valami okos egyik napról - évről - a másikra duplájára emelte a minimálbért, s a járulékkulcsokat nem csökkentette, s ez azóta is folyik.

Megoldás szerintem,
- egy kulcsos jövedelemadó
- szolidáris alapú egészségügyi rendszer megszüntetése, egyéni, számlalapú biztositási rendszer, majd az egyén eldönti, hogy mennyit szán önmagára, illetve kérheti a munkaadóját, hogy fizesse be neki, ahova, ő szeretné.
- max. a sürgősségi ellátsra lehetne szedni egy fix összeget (ti. a sürgősségi intézmények fenntartására).


a vállalkozói szerződések az egyénnek nagyon is jók voltak, de persze az éhes tb és egyéb rendszerek ezt nem nézték jó szemmel.

VIII. Nagyapó 2008.01.05. 00:12:17

Pascal

Corryval egyetértve - persze, a tudásintenzív iparágak nagyon fontosak, de mivel sosem lesz mindenki zseniális géntechnikus, a jólét leszivárgására sem árt, ha vannak csatornák - na, erre alkalmasak piackonform és hatékony módon a fent említett, leginkább csak helyben végezhető szolgáltatások.

A feketepiac amúgy ha tényleg sok esetben "megoldja" a problémát - a takarítónők esetében pl. igen gyakran -, de nem hiszem, hogy a cél ez volna...


Pantagruel

Porold nyugodtan, szívesen tornáztatom én is az agyamat.

A nők esetében számos probléma van, pl. hogy a szülést követő kihagyás után viszonylag nehéz visszatérni, a vállalatok meg erősen félnek tőle - ez itt csak egy, és korántsem biztos, hogy a legjelentősebb tényező; de szerintem létezni azért létezik. Másrészt ez a csoport foglalkoztatottságban láthatóan kiemelkedően el van maradva a Nyugaton jellemzőtől, ott tehát valahogy találtak megoldást.

Amúgy tudom, nem volt igazi piac, de talán a kulturális determináltságnak is ellentmond némileg, hogy a boldogult szocializmusban a nők foglalkoztatottsága a nyugati gazdaságokban jellemzőnél magasabb volt nálunk.


Tábornok

- szolidáris alapú egészségügyi rendszer megszüntetése, egyéni, számlalapú biztositási rendszer, majd az egyén eldönti, hogy mennyit szán önmagára, illetve kérheti a munkaadóját, hogy fizesse be neki, ahova, ő szeretné.


Ez azért így tisztán elég brutál dolog, ha mást nem, gondolj csak a nyugdíjasokra vagy a krónikus betegekre, akiknél a költségek láthatóan nagyobbak a jövedelemtermelő képesség pedig egyértelműen önhibájukon kívül alacsonyabb.

Corry 2008.01.05. 11:28:43

A szolidaritáshoz én is hozzá szeretnék szólni:

valahol a Tábornoknak is és nagyapónak is igaza van, szerintem.

Nagyapónak azért mert tényleg nem szabad az emberek egy bizonyos csoportját magára hagyni, hanem szolidárisnak kell lenni velük.
Tábornok viszont hozzám hasonlóan elégedetlen azzal, hogy az előbb említett csoport kis hazánkban egy hatalmas nagy csoport, nem ekkorának kellene lenniük.

Kicsit kiforgatva és számokba öntve ezt a gondolatot:

ha 10 emberből 8 szolidáris 2 -vel, vagy 3-al az nem baj, én nagyon jól ellennék egy ilyennel. Csak nálunk a 2 szolidáris a 8-al...

Corry 2008.01.05. 11:31:42

Ezt csak azért írtam, mert vannak szavak, amiket naagy pátosszal bedobnak a közbeszédbe és lényegében a gyakorlatban tartalmilag megcsúfolva jelennek meg.
A másik ilyen a nyugdíj esetén a "generációk közti szerződés". Kérdem én, hogy az, hogy ma kis hazánkban a népesség 90 valahány százaléka a nyugdíjkorhatár előtt megy nyugdíjba nem az én generációm szembeköpése a "generációk közti szerződés" kifigurázása mellett?

VIII. Nagyapó 2008.01.05. 12:33:11

Corry

Hogy csökkentsük-e a szolidarítást a rendszerben, arról vitatkozhatunk, én is tudom, hogy az újraelosztás marha nagy - csak azt mondtam, kiiktatni brutális.

Viszont aki korábban megy nyugdíjba, az (elvileg) arányosan kevesebbet is kap, nem? Vagyis ez nem ugyanaz, mint ha a korhatár lenne lejjebb.

(Na persze, összesen azért sokan többet raknak be, mindt amennyit ki fognak venni, és ők így kevesebbet - meg aztán ha az arányosan kevesebbhez kisírják a 14. hónapot, az már tényleg nem teljesen OK...)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.01.05. 13:06:32

Tiszteletben tartva a véleményetek, de az innen elmenő összeszerelő stb. beruházások negatív hatásait nem szabad alulbecsülni. Az ágazatba ide fektetett pénz ugyanis menni akar mindenképp. Aki ma merevlemezgyárban dolgozik potenciálisan rossz helyzetben van. Nála már van máshol sokkal olcsóbb és nagyobb teljesítményű, punkt. Teljesen független attól, hogy ő képzi tovább magát, vagy egy frissen egyetemről kiszabadult veszi át a helyét - a pénz ezzel nem foglalkozik, áramlik a gravitáció törvénye szerint. A munkaerő minőségi javulása valóban nem megy egyik napról a másikra. Épp ezért nem tud Kína úgy versenyezni ebben mint az olcsó munkaerőben. És mivel nem megy egyik napról a másikra, a hátrányunkat sem tudjuk olyan könnyen ledolgozni ha az versenyképesebb tudás miatt ez a pénz is átmegy Romániába stb.

Vagy megteremtjük, lépésről lépésre a versenyképes minőségi stratégiai bázist: professzionális környezetben tanult és szocializálódott informatikusokat, közgazászokat, tervezőket projektvezetőket stb. Van ilyen tartalékunk, nem is kicsi, de sajna nem is versenyképes. Azzá tesszük pl. a járulékokkal (nem olcsóvá mint az összeszerelőmunkást) - magas tudás jó áron. Oktatásról, élethosszig tanulásról lehet majd külön post akár.

Vagy, egyre jobban támogatjuk - adókedvezménnyel, állami támogatással - az összeszerelő- stb. ipart nehogy továbbáljon.

Több lehetőség nincs. Bár nem vitatom ez első sem egyszerű, de hosszú távon az utóbbi a szopóbb ág mégis.

Mindezeket elmodva, a konklúzió szempontjából kevésbé lényeges kérdésről van szó. Bár a felsorolt szempontok (szolgáltatószektor felfutása, jelenleg passzív erőforrások - nők pl. - aktivizálsa, versenyképes munkaerő, szürke/feketemunka csökkentése stb.) közül a leginkább a versenyképes minőségi munkaerőt szokták kiemelni, észre kell venni, hogy mind ugyanabba az irányba hat, a hatások összegződnek. A járulékcsökkentés a motort pörgeti. A felsoroltak mint ezt teszik - melyik hatás esik nagyobb súllyal latba? Szerintem ez, szerinted az: de kérdés ez?

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.01.05. 13:38:41

A kormányszakértők sem tagadják a járulékcsökkentés várhatóan pozitív hatásait egyébként. Ők úgy érvelnek, hogy ekkora hiány mellett semmilyen csökkentésről nem lehet szó. Nem lesöprendő érv, a lyuk nagyon súlyos. Ha a kettő közül kell választani: vagy hiányt csökkentünk vagy gazdaságot pörgetünk - akkor tényleg az első a fontosabb.

Csakhogy a két állítás nem zárja ki egymást. A járulékcsökkentéshez azonban olyan kellemetlen intézkedésekre lenne szükség, amit nem mernek meglépni: 13. havi nyugdíj elörlése vagy az áfa visszaemelése.

Ezeknek az intézkedéseknek is lenne negatív mellékhatása. A nyugdíjasok komoly szavazóerőt képviselnek. Mindegyik visszafogná a fogyasztást - ami megintcsak fékez.

Nem egyértelmű, messze nem fekete/fehér, szakértők is elvitatkoznak. Mégis, nem egy példa van arra - csehek nem oly rég, vagy Reagen - amely megmutatta, hogy fontosabb a versenyképességet javítani mint a fogyasztást élénkíteni. A legjobb persze nem elkúrni eleve, de ha már ott vagyunk, nem mindegy a sok rossz lehetőség közül melyiket választjuk.

VIII. Nagyapó 2008.01.05. 21:48:20

Mindenesetre a versenyképességet mindenképp javítja a bérterhek átterhelése áfára, mivel az az export helyett az importot terheli. A fogyasztást pedig talán csökkentené valamelyest (ami a jelenlegi eladósodás mellett nem is lenne feltétlenül olyan nagy gond), de ha a belföldi termékek fogyasztásának a súlyát (és könnyen lehet, az abszolút mennyiségét is) már inkább növelné, hiszen azok az importhoz képest olcsóbbá válnának - és a gazdaság felpörgetése szempontjából ez utóbbi számít.

Persze ha már az egyensúlyi árfolyammal is elkezdünk számolni, az megkavarhatja a dolgokat - de ha az árfolyam mindig egyensúlyi lenne, a versenyképesség fogalma is bajosan volna értelmezhető...
süti beállítások módosítása