Jobbról-balról még inkább jobbról ajánlgatják az embernek ezt az interjút.
De. Tényleg annyira jó?

Laikusként boncolgatnám egy kicsit az állításokat:

Nem intézmények nem működtek, hanem emberek hoztak rossz döntéseket. Minden válság oka az ember. A tévedés lehet intellektuális, racionális, hiszen az ember tökéletlensége azt is jelenti, hogy nem vagyunk tökéletesen racionálisak. A másik, hogy lehetnek morális hibáink is. A szűklátókörűség, az ostobaság, az előrelátás hiánya erkölcsi vagy intellektuális probléma? Néha nehéz különbséget tenni.

Minden válság oka az ember. Minden rossz oka végső soron a bűn. Lehet ilyen frázisokat pufogtatni, de ha konkrét kérdéseket vizsgálunk, akkor talán érdemes jobban belemenni a részletekbe, pl. az ember felállít rossz intézményi rendszereket, melyek keretében kénytelen szűklátókörű, nem előrelátó, rövid távra optimált döntéseket hozni.

Mi a véleménye a 700 milliárdos amerikai mentőcsomagról?
Ezzel az égvilágon semmit nem oldanak meg. Attól még, hogy ennyivel több pénzük van a bankoknak, még nem fognak jobban bízni egymásban. Ha kapok 100 milliárdot, hová tegyem? Ha nem bízom meg abban, akivel eddig üzleteltem, akkor nem tudok vele mit kezdeni.

Nem nagyon értek hozzá, de nem azért logikusnak tűnik, hogy a bankok nem valamiféle nagy egzistencialista mélyfilozófiai alapon vesztették el Egymásban a Bizalmat.
Inkább számított az, hogy a rossz könyvelési szabályok miatt nem tudták, hogy van-e a másiknál lóvé vagy nincs.
Ha az állam ad nekik egy csomó zsét, akkor várhatóan több tartalékuk lesz, tehát kisebb az esélye, hogy csődbe megy az üzleti partnerük, ergo jobban bíznak abban, hogy képes visszafizetni a hitelt.

Jó, de az azért intézményi hiba, ha a FED vagy a szigorúnak számító SEC tőzsdefelügyelet a válság előjeleit látva is elhanyagolja a bankok, hitelügyletek kontrollját.
Ezeket a szervezeteket is emberek irányítják, ők követik el a hibát. Az államot és a piacot is emberek irányítják, és ugyanúgy ki vannak téve a morális vagy intellektuális kockázatnak: tévedhetnek.

Nehéz elhinnem, hogy jószándékúan, bután tévedtek volna a szakértők.
Hisz még a józanparaszt is láthatta, hogy fújódik a lufi, az USA jóval teljesítménye felett fogyaszt.
Sokkal hihetőbb az a magyarázat, hogy a tűzhöz közeli emberek marha jól jártak azzal, hogy meglovagolták a lufit. A butábbja veszített a végén, az okosok nem.

A bizalom megingása lenne a válság kulcskérdése? 
Abszolút mértékben. És azt se felejtsük el, hogy a banki hiteleket Amerikában is, és részben nálunk is közvetítők árulják. Akiknek nem az az érdeke, hogy vizsgálják az adós hitelképességét, hanem hogy az adós felvegye a hitelt. A bankok rosszul tették, hogy megbíztak ezekben a közvetítőkben, mint egyébként a különböző, sokszor strukturális okokból egyáltalán nem pártatlan hitelminősítő cégekben is."
Ezek szerint mégis az eddigi rendszer került válságba.

Nahát, Seres is kénytelen kimondani, mivel expliciten ez következik. Habár... nem látjuk, lehet, hogy kedélyesen odakacsint, nem látjuk.
Lehet, hogy ezen felbátorodva kezd a következő tőkefil fejtegetésbe:

Semmiféle rendszerkrízis nincsen, ez nem a kapitalizmus válsága. Demokráciában a politikusok természetesen minél több szolgálatot akarnak tenni választóiknak. Sürgősen cselekedni akarnak, bizonyítani kívánják, hogy rátermettek, ez hajtja őket olyan intézkedések megtételére, amelyek - ha az eddig gazdaságtörténetet nézzük - nem szoktak gyors eredményt hozni. Most a politikusok követik el azt a hibát, amit korábban a piaci szereplők: túl gyorsan túl nagyot lépnek.

Mellébeszélés. A jelenlegi szabályozása a kapitalizmusnak nagyon, de nagyon nem egyenló a kapitalizmussal en bloc. Az, hogy en bloc a kapitalizmus nincs válságban (hogyan is lehetne?), még nem azt jeletni, hogy a jelenlegi szabályozás nem rossz.

Chilében azért bekövetkezett egy demokratizálódás, megszűntek a szabadság korlátozásai. Demokrácia és kapitalizmus között persze nincs okvetlen harmónia. Tocqueville óta tudjuk, hogy a demokráciában komoly szabadságellenes tendenciák is vannak, kialakulhat egy olyan véleményuralom, amely ijesztően elnyomhatja a szabadságpárti ellenvéleményeket. John Lukacs írja több helyen, mennyire tudja például irányítani a többség véleménye a külpolitika irányvonalát. Úgyhogy a kapitalizmusnak néha szabályosan meg kell küzdenie a demokráciával.

Egyik oldalát nagyon szépen kifejti eme tévedésnek a szerző: a demokrácia valóban közel se annyira szabadságpárti, mint amilyennek a PR-ja mutatja.
A viszonylag szabad, de rosszul szabályozott kapitalizmus szabadságellenes kinövéseiről mély a hallgatás.

A nyolcvanas évek végén, a kelet-európai rendszerváltások után az egyházak sok mindent átértékeltek. Ha valaki megnézi az előző pápa enciklikáit, láthatja, mekkora a változás. XIII. Leó 1891-es, Rerum novarum enciklikája még egy masszív szociális államot vázol fel, az akkori kontextusban természetesen a marxizmussal való szembeszállás jegyében. II. János Pál száz évvel későbbi, Centesimus annus enciklikája már egy sereg kérdésben "visszavonulót fúj", sok új meglátás van benne a szabadkereskedelemről, a szabad interakciók világáról, a piac pozitív értékeléséről.

Hát, én olvastam mindkettőt - igaz, elég felületesen -, de nagyon mások az impresszióim. Egyrészt  szerintem nagyon nem áll az, hogy a Rerum novarum kicsit is ellene lenne a szabadkereskedelemnek, vagy önmagában a piacot negatívan ítélné meg. És ugyancsak nem áll az, hogy a Centesimus annus sokkal kapitalizmuspártibb lenne.

Más kérdés, hogy természetesen vannak benne olyan megfogalmazások, amelyekkel a szabad piac hívei nem feltétlenül értenek egyet.

Reakciós szemmel feltehetjük a kérdést, hogy ki a nagyobb tekintély: a libertárius polfilozófusok, akik elméleti alapon levezették a szabályozatlan piac (wtf?) szupremáciáját, vagy a Katolikus Egyház tanítóhivatala.

Összességében távolról sem akarom azt mondani, hogy jobban értek hozzá, csak annyit, hogy logikai bukvencek sorát találtam benne, és józanparasztként nagyon nem győzött meg ez az interjú, melyet az elitjobb házi ikonjai hoztak össze.