HTML

Törzskocsma

„Még a blogolvasással is nagyon hamar leálltam. ...Szomorú látni, hogy mi jön ki az emberekből, amikor nincs kontroll, amikor nincs rajtuk azonosító szám. Az a fajta indulat, feszültség, indulatosság, felületesség, butaság… Nem járok kocsmába tájékozódni.” (Sólyom László)

Friss topikok

2008.03.23. 10:00 bugris

Ahol a párt nem szakad

Előbb utóbb minden párt megéri a saját kisebb-nagyobb szakadását. Most éppen az SZDSZ-nél áll a bál. Ennek kapcsán egy rendszerváltás utáni történeti összefoglalót is találhatunk itt.
Fel kell hogy tűnjön, egy csapat hiányzik a sorból.
Mielőtt bárki azt mondaná véletlen, jusson eszünkbe, lett volna durva összeveszésekre az MSZP történetében is lehetőség. Mégis másképp alakult. Ennél a pártnál úgy mennek a dolgok, hogy még a miniszterelnök is megszavazza az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Távol álljon tőlem, hogy ennek kapcsán kommancsozni kezdjek, de az elődpártnál volt szokás, hogy a koncepciós perek kommunista vádlottjai vallottak maguk ellen a mozgalom érdekében.*
Azóta eltelt egy kis idő, csak más oka kell hogy legyen a kívülről mindig megbonthatatlannak tűnő egységnek. De ha nem a máig élő reflexek, akkor mi lehet az valójában? A politikai rutin, az érdekcsoportok közti kompromisszumkészség? A húsosfazék erős vonzása?
Vagy talán nincs is ilyen misztériuma az MSZP-nek sem, és egy napon megérjük még az ottani nagy szakítást is? Ha így van, hát kíváncsian várom a premiert, mert biztosan első osztályú műsor lesz.

*Ajánlott irodalom a témában: Arthur Koestler: Sötétség délben.

14 komment

Címkék: politika mszp


A bejegyzés trackback címe:

https://torzskocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr42393151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.23. 11:10:02

Szerintem van egy kis esély arra, hogy a mostani feszültségnek szakadás lesz a vége, s megalakul a gyurcsányista párt, mondjuk Progresszív Párt néven.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.03.23. 11:10:56

Én a húsosfazékra szavazok. Elemi erő az.

bugris 2008.03.23. 11:22:09

Gyurcsányista párt? Elég keménynek hangzik. :DD

A húsosfazék effektus önmagában kevés. Elég arra gondolni, hány szakadás volt, elsősorban jobboldalon, kormányon is. Ennek elkerüléséhez szerintem jókora rutin is kell.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.23. 21:53:19

a húsosfazék csak az elemi vezérlő erő egyik tipizált megnyilvánulása.

a földkerekség legnagyobb rejtett vezérlő ereje a magyar mentalitás.
ez mindenen felülkerekedik. egyik tipikus esete a "nehogymá történjen valami", a másik ismert szindróma a "pont én maradjak ki belőle?" illetve a "nehogymá csak én járjak rosszul!"

Egy mszp szakadás érik már, leginkább a klasszikus szocik és a gyurcsányi belső kör mentén. értem én a belső körön az ex-KISZ spanokat (minusz Kiss Péter) a hivatalban lévő mszp-s minisztereket, a volt üzlettársakat. akiknek van mit veszteni egy Gyurcsány-hátraarc esetén.

A többiek már gondolatban eltüzelték Kókát és a szadit is. És biztosan érzik, hogy a máglyában a szadesz nem lesz egyedül, ha rajttuk múlik.

csak gondoljunk bele: ha netán sikerre vinné Ferencünk a "reformjait", a megszokott recept szerint ez az Ő eredménye lenne. Törikönyv, köztéri szobor, utcanév (rémisztő perspektívák, nemde?). Viszont a hajóra nem vittek mentőcsónakot, tehát a teljes banda együtt merül majd el, ha ez a sorsuk. Ezek után az örök túlélő alkat politikusok - mert ugye csak OVi nem dolgozott életében sose, ezt tudjuk mind - nehezen egyeznének bele az áldozati bárány szerepébe. úgy értem szép, hogy az ő farkukkal ritkítják a csalánt, de nem kellemes hosszútávon.
plusz a ciklusközepi bukta az mszp törpévé zsugorodását eredményezné, ami lezárja a régóta áhított politikusi reinkarnációt sikeres pártközeli üzletemberként.
ilyen perspektívák mellett - a hajós metaforánál ragadva - nem csodálkoznék, ha a derékhad rövidesen partra úszna, és hagyná a zászlóshajót nekisodródni a zátonyoknak, a vezérkarral egyetemben.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.03.24. 08:04:12

A húsosfazék megcsapolásának rutinja valóban fontos :)
Ha a jobboldallal hasonlítjuk:
Akkor a fideszben is az együttszavazási kötelezettség?
A maszopban ez tényleg marha erős, egyszerűen nem teheted meg, hogy másként szavazz. Nem csak annyi , hogy a képviselőségnek annyi: kiesel az egész éltető mutyikörből.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.25. 12:21:38

Turul, nem tom eldönteni, te most vicceltél-e... :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.03.25. 13:16:50

Turul, nyilván vicceltél. Az SZDSZ nem szakadhat, hiszen így is egy százalékra jó csak, azt meg nincs hová osztani tovább...

Maradnak, Kóka is marad - ha kell, erőszakkal félig-meddig. Demokrácia? Náluk? Ugyan már...

bugris 2008.03.25. 13:31:17

Pedig igazából úgy lenne tiszta a dolog, ha a régi ballib SZDSZ és nómenklaturista szoci párt mellett létrejönne/létrejött volna egy gyurcsányista-kókista (pragmatikus piachívő?) párt. De annyit azért ők is tudnak, hogy így esélyük sem lenne talpon maradni, még az 5% közelébe sem érhetnének. Inkább elfoglalták a már meglevő két kormánypártot. Aztán ha nem mennek a dolgok, előbújnak az ellentétek.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.03.25. 14:57:42

Bugris, ezek csak úgy tesznek, mintha pragmatista piachívők lennének. Ez a nagy baj. Ezek ugyanis a hatalomban, a korrpucióban és a gátlástalanságban hisznek. Avagy te talán elhiszed, hogy a mai kormány éppenséggel a tiszta és beavatkozásmentes piaci versenyt segíti? Hadd ne soroljam fel azt a rengeteg simlit megint!

bugris 2008.03.25. 15:42:46

Igen, hiányzott onnan valamiféle elválasztójel. Piachívő jelszavakkal operáló pragmatikusok.
Bár felteszem, most már a korlátozások nélküli piaccal is jól járnak. Az első milliárdok megszerzése után a tiszta verseny az előnnyel indulókat segíti.
No persze kiderülhetne az is még, ha már az állami összeköttetéseik révén gazdagodtak, a piacon elbuknának. Kókából legalábbis kinézem, hogy igazi versenyben kormányzati kapcsolatok nélkül még így is elbukna.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.03.25. 15:51:21

Mindegy, ez csak gondolatkísérlet. A mostani népszavazásos-tüntetéses jeges szélben egyértelműen kiütéssel fog győzni az akol melege iránti vonzalom. Maradnak, ha ugyan nem egyesülnek vagy szövetkeznek...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.25. 18:39:33

Bugris,
Kóka egy hímtag. nincs olyan, hogy kókizmus. Ferenc betolta a tutiba, és még jobban elkurvult az ipse.
bár lehet, hogy nem látjuk a fától az erdőt. lehet, hogy ez nem bukás, hanem tervezett végjáték. miután mindenki megkapta a magáét, a parasztokat lesöprik a pályáról.

és a GKM leváltásakor Jánosunknak is biztos bevillant, hogy nem ő a bástya, se a futó. lova meg nincs. szar ügy lehet eszköznek lenni.

germanicus 2008.03.25. 19:12:29

Az hogy legtöbbjük megélhetési politikus 9o százalék,és ha megszünik az állása mint képviselő vagy bukik a párt,el kell menniük munkát keresni.Mert olyan foglalkozás nincs mint apolitkusoké,ahol semmi munkával havonta milliókat lehet zsebrerakni.Ettől félnek,hogy hol keresnek ennyit mint politikusként?Ezért minden,gyalázatra mindenre hajlandók,mindent megszavaznak gondolkodás nélkül amit Fletóék kitalálnak.Remegnek azért hogy meddig lesz még állásuk?SAjnos ennek a gyülevész hordának,és tevékenységüknek azország lakossága isssza meg a levét.De meddig még?

péjé · http://Brutus 2008.03.30. 23:56:06

Amig látják, hogy lehet.
Mert nálunk nem az ország építésére megy a munka a parlamentben (és az utcán), hanem hogy mennyire tudja megtaposni az egyik oldal a másikat.
Mert országépítő javaslata a Fidesznek sincs, csak annyi, hogy semmi sem jó amit a másik oldal csinál.
A 300 Ft-ról szavaztunk, az SZJA mértékéről nem. És mindezt kb 5MFt-ért. Röhely.
Én arról szeretnék szavazni, hogy fele ennyi képviselő is elég a parlamentben (ha úgyis pártfegyelem van, akkor úgysem tudnak Engem képviselni, hát nincs szükség ennyi gombnyomogatóra). No, ki indul el aláírásokat gyűjteni?