Míg az ezredforduló slágerszava a polgár volt (felmelegíti: GYF), addig ma magára valamit is adó közéleti ember a reform szó minél többszöri használatával igyekszik médiaképes maradni. Mint ahogy a mai napig nem tudjuk, hogy akkor pontosan ki is az "a" polgár (nagy P-vel természetesn tudjuk :-) ), ugyanígy aluldefiniáltan használjuk "a" reformot is. Elővezetem a saját definícióm (látom, hogy kicsit tanár bácsis lett, előre is bocs), aztán kicsit következtetek még belőle.

A holnap más - sajnos

A világ változik (új felfedezés, földrengés, új USA elnök, új árfolyam, új munkatárs, új Forma1-es bajnok ...), ha ma ugyanazt akarjuk csinálni, mint tegnap, akkor valamit elrontottunk. Persze minden nap nem kell újból megtanulni a sliccgombunkat begombolni, a változás egyik napról a másikra szinte észrevehetetlen, illetve a napi életünket olyan nagyon nem befolyásolja. Éppen ezért az alap működésmódja mégiscsak mindenkinek az, hogy ugyanazt csinálja, mint tegnap, mert azt ismeri, abban már van tapasztalata, abban nem kell váratlan, stresszes dolgokkal szembesülnie. És erre az egyéni állandóságra épül fel az egész társadalom: a boltos is ugyanúgy szolgál ki, a gyerek tanárja is ugyanolyan, a kollégákkal ugyanakkor megyünk ebédelni vagy cigizni. Az állandóságot kedveljük, szeretjük, imádjuk, rajongunk érte, és küzdünk érte. Azaz küzdünk a változás ellen, pedig tudjuk, hogy változni muszáj.

változás - Változás - VÁLTOZÁS

Egészen pontosan úgy küzdünk, hogy miközben hangosan követeljük a mások helyzetének megváltoztatását, kielégítve racionális énünket, addig mi próbálunk túlélni, kielégítve ösztönös énünket. A jelenlegi amerikai választási küzdelemben Obama nagyon sikeresen operál azzal, hogy elővezeti a "washington fat cat" arctalan masszát, és annak megváltozását követeli, és azt ígéri, hogy ez visz el a mennyek országába. Igen, kedves választó, neked nem kell változni, csak másoknak, és ettől neked automatikusan jobb lesz (már magam is unom, de legeklatánsabb példa a zsidókkal ugyanez). A mai társadalom pedig elég összetett ahhoz, hogy lehessen egy távoli, másik, "idegen" csoportot találni, akinek meg kell változni ahhoz, hogy az én életem jobb legyen Nem feltétlenül személyeket (bár szociológiailag mindig is kell egy személyes bűnbak; mennyivel egyszerűbb Demszkyt utálni, mint a Budapest Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Tologatom Ügyosztályt), hanem lehet cégeket is (piszkos kizsákmányolók), szabályozókat is (rossz a törvény). Credomhoz méltóan el is ismerem, hogy mások megváltoztatása is szükséges (az sem sikeres változás, ha csak én változok, mindenki más meg ugyanúgy marad - lásd Szetey-féle reform), viszont azt gondolom, hogy ha a magunk megváltozását a sor legvégére tesszük, és mindenki a sor végére teszi, akkor soha, semmilyen változás nem indul be.

A társadalmi ellenállást akkor lehet legjobban elkerülni, ha a társadalom back-office elemeit változtatjuk (pl. megemeljük a minimálbért, vagy össze-vissza változtatjuk az adószabályokat, vagy szigorítjuk a büntető törvénykönyvet), és akkor a legnagyobb a felhördülés, ha közvetlenül nekem kell VÁLTOZNI (nem hálapénzt adni, hanem vizitdíjat fizetni; váltani stabil havi bérletről bármely naptól induló 30-31 naposra; több munkahelyet váltani életemben; élethosszig képezni magam stb.). Hosszútávon azonban a két oldal nem tud függetlenedni egymástól, főleg a mai globális világban, ha a lakossági gázár helyett a minimálbért meg az ipari gázárat emeljük, az idénre választást nyerni talán jó lesz, de 10 év múlva a szlovákok röhögnek rajtunk, mert az összes autógyár odamegy az olcsóbb munkaerő miatt, aztán ott indul be a gazdaság.

Az kiabál, akinek a háza ég

A világ megváltozása nem fejlődés és nem gazdagodás. A gépek megjelenése nem volt mindenkinek nyerő, a parasztoktól elvették a földet, hogy bérmunkások legyenek a gépek mellett, a lyoni takácsok míves munkájára többé nem volt szükség (ma a herendire nincs kereslet, hiába szép, és kulturálisan értékes), és ludditák igyekeztek megakadályozni az egészet. A Széchenyi által elterjesztett lósport a lótenyésztést lendítette fel. Ötven évre rá az automobil  (és mellette a vasút) megjelenése bukóba fordította az egész elképzelést, a gazdaság egyik alap pillérét, a lótenyésztők mehettek a búsba, pedig értékes volt a munkájuk - addig. Lényegében minden változásnak vannak vesztesei is, meg nyertesei is. Legyünk benne biztosak, ha valaki vesztes (ami sokszor csak azt jelenti, az előnyös helyzetéből visszább kell lépnie), akkor az nagyon hangosan fog kiabálni, hogy a vesztesége nagynak tűnjön, szimpátiát keltsen a problémája iránt, és megakadolyázza a változást. Ha a külső, semleges megfigyelő döntetlenről indítja vizsgálatát, akkor a fenti ösztönös helyben maradási igénnyel megspékelve mindig oda lyukad ki, hogy hát akkor maradjon minden így (megintcsak a Szetey-féle reform), csak már egy kiabálóval legyen kevesebb, csak már ebből is ne legyen "botrány". Muszáj, és még egyszer muszáj, hogyha el akarjuk érni a változást, akkor bírjuk a kiabálást, bírjuk a botrányt. Ez a gondolatmenet nem csak az én fejemben van, a botrány alkalmazása, mint a változás megakadályozásának akár öncélú eszköze, az egész világon jelen van, sűrűn, és elég hatékonyan alkalmazzák. A legtöbb előrehaladottabb demokráciában azonban ehhez a jogrendszer nem asszisztál, szemben a magyarral, ami csak még egy nehezék annak, aki Magyarországon az embereket érintő változást akar elérni.

"A" reform

Magyaroszág történelmi léptékű reformja, amire szükség van, az a szocializmusból a kapitalizmusba történő átmenet. A pontos szóhasználat miatt jelzem, hogy én ezt tisztán gazdasági értelemben használom, a társadalmi átmenetre fenntartom a diktatúra->demokrácia átmenet használatát.

Mi az a gazdasági különbség, ami a szocializmust elválasztja a kapitalizmustól? Van-e életfelfogásbeli különbség a kópházi és a nickelsdorfi paraszt, vagy a soproni és a wiener-neustadti bolti eladó között? Szerintem van, és ezt az életfelfogásbeli különbséget megszüntetni, azaz a mienket az osztrákhoz változtatni az "A" reform, amire szükség van. nem azért, mert az osztrák matematikailag bizonyíthatóan jobb (a dialektika feltalálása óta már én is hetekig tudnék érvelni ellene, és Marx sem egy hülye ember volt), hanem azért, mert az alternatíva nincs, megdöglött, csak oda volt még szegezve.

Na mi ez az életfelfogásbeli különbség? Az osztrák kisgyerek, amikor a családjában felnő, sokszor hallja, hogy mennyi baj van Béccsel, meg a politikusokkal, de azt egyáltalán nem, hogy az osztrák állam többet kell, hogy adjon a családnak, meg hogy mit kell még a család életéből az osztrák államnak finanszírozni. A magyar szocializmus pedig másról sem szólt, csak erről. Valahányszor ma valaki ezt kimondja, leírja, hogy az állam mivel tartozik neki, annyiszor húzza ki a szeget a szocializmus koporsójából. Ahányszor egy politikus arra bíztat, hogy ne mi gondoskodjunk magunkról, hanem majd továbbra is az állam fog gondoskodni rólunk, annyiszor gátja ennek az átalakulásnak, és még továbbra is szegezi oda a papagájt.

Ma Magyarország legnagyobb baja nem az, hogy nagy a költségvetési hiány, vagy rosszul bánnak a pénzzel, az ilyeneket 2-3 év alatt kijavítjuk mi is, meg mások is (Bokros 1995-1998; Gyurcsány 2006-2009; Csehország 1999-2002; Szlovákia 2000-2003, a lengyelek most vágtak bele); történelmi léptékkel a nagy baj, hogy az emberekkel továbbra is elhitetik, hogy ahhoz, hogy az osztrákokat elérjük, nekik nem kell alapvetően, életfelfogásban változni. Ma Magyarországon lemérve 85%-nak (vagy ha némi otthonmaradást is ide számítunk, akkor is legalább 75%-nak) sikerült bemagyarázni, hogy

1. Nincs szükség erre a változásra
   
2. Helyes dolog visszacsinálni, és az állami gondoskodásban maradni

Ez szerintem alapvető hiba volt, ami eltörpül azokhoz az egyébként jogos kérdésekhez képest, hogy ez most a létező legjobb ötlet volt-e (mások se tudtak jobbat kitalálni, egész Európa ezt csinálja, Franciaországban Sárkozy, 72%-os nemtetszési közvéleménykutatással a hátában, Csehországban 66%-os nemtetszéssel), vagy hogy lehetett volna-e jobban csinálni (ezzel a botránygenerátorral az ember háta mögött szerintem szép teljesítmény, az egy percre sem áll le, már forog a gép az új miniszterek ellen is). Egyébként is lelkes KAIZEN-hívő vagyok, ha valami nem elég jó, akkor kijavítjuk, és nem leromboljuk, sóval hintjük be, hogy újból, előröl nekifussunk.

Q.E.D.

Mindezek alapján én a továbbiakban (is) aszerint fogok megítélni bármilyen politikusi megnyilatkozást, hogy azt üzeni, az emberek elsősorban saját maguk felelősek a saját sorsukért, és ebben az állam megadott feltételekkel segíti őket; vagy pedig azt üzenik, hogy az állam felelősséget vállal sorsodért, cserébe neked is kötelezettségeid vannak az állammal szemben.

(További poszttervek: A kapitalista és a szocialista kifli; Ugyanez a poszt, csak konkrétan az egészséügyi reformra)