Egy korábbi poszt hozzászólásai közt vita kerekedett arról, hogy mennyi pénz is folyik el az államigazgatásból korrupcióra, és hogy vajon mekkora szerepet játszik a jelenlegi gazdasági helyzet kialakulásában, hogy egyesek itt lopnak. Mellékelném mindjárt IS rögtönzött becslését, amelyek szerint a teljes összeg a GDP arányában azért nem lehet olyan iszonyú nagy; bár arról azért nem vagyok meggyőződve, hogy a jóléti kiadásokból nem vándorol semmi mondjuk az egészségügyi intézmények vezetői zsebébe, jómagam is inkább azon az állásponton vagyok, hogy önmagukban az elszivárgó összegek azért (a privatizációs folyamat bizonyos korszakait leszámítva) összgazdasági léptékkel mérve nem horribilisek.

A tényleges károk azonban ennél sokkal nagyobbak lehetnek.

Ha a korrupció tényleges költségeire vagyunk kíváncsiak, meg kellene próbálni számszerűsíteni annak másodlagos hatásait is. Ezek a hatékonyságban, az erőforrások optimális kihasználtságában jelentkeznek.

Vajon hány nem túl jól működő vállalat kerülte el a csődöt vagy az átszervezést – sőt nőtt nagyobbra – azáltal, hogy némi kenőpénz fejében kapott némi zsíros megrendelést az államtól? Ezt a pénzt természetesen könnyen lehet, hogy jórészt a megrendelés teljesítésére fordították – ugyanakkor ha a tendert megnyerő vállalat komoly hatékonysági gondokkal küzdött, valószínűleg sokkal több erőforrást fordított a céljai megvalósítására, mint azt a ténylegesen legversenyképesebb vetélytársa tette volna.

Vajon hány vállalat lehet, ami a privatizáció során haveri, de nem hozzáértő tulajdonosok kezébe került? A rendszerváltásból meggazdagodottak egy nem jelentéktelen része mára - ha nem jutott újabb állami pénzekhez - eltűnt a süllyesztőben, kezük nyomát lezüllesztett, csődbe ment gyárak, vállalatok viselik magukon.

Vajon hány olyan tender lehet, ami érdeklődés híján meg sem valósult volna, ha nem akarja az amúgy nem túl fontos beszerzés néhány százalékát zsebre tenni valaki?

Vajon az állami szférában hány tehetségtelen vezető tarthatja meg azért a pozícióját, mert jó szocialistaként / igaz magyarként / hű liberálisként olykor-olykor csorgat egy kicsit a pártkasszába is, vagy csak egyszerűen hajlandó a pozíciójából ideológiailag támogatni kedvenc pártját?

És vajon hány, az államból élő tisztviselő védheti körömszakadtáig a maga szemétdombját, esetleg szükségtelen pozícióját csak azért, mert a jelenlegi viszonyokat jól kiismerve szép megélhetést tud biztosítani a családjának, egy új rendszerben pedig meg kellene elégednie a rongyos fizetésével?

A korrupcióval – közgazdasági értelemben – nem az a fő gond, hogy a jövedelmek az államéból egy gazember zsebébe vándorolnak, hanem hogy a piacgazdasági modell alapvető mozgatórugói ellen dolgozik: a hatékony, tehetséges szereplők helyett azokat hozza helyzetbe, akik egy más mérce alapján bizonyulnak a legsikeresebbnek. Így a gazdasági evolúcióban nem a legjobbak, hanem a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők kerülnek több jövedelem fölött rendelkezést biztosító kulcspozíciókba, ráadásul ilyen környezetben az egyes szereplők is inkább ezen a téren igyekeznek fejleszteni magukat.