Most már itt az ideje, hogy végiggondolja mindenki, mit is akar.

Legyen a kiindulási pontunk Szlovákia, melyben Dzurinda két ciklust végigcsinálva, az elsőt inkább csak kihúzva, de a másodikban reformálva rendesen, láthatóan jó irányba állította Szlovákiát (Fico pedig most rontja el, de ez csak kb. két év múlva fog látszani). Legyen még a másik kiindulási pontunk (axiománk), hogy a költségvetési központosítás mértékét csökkenteni kell, az embereknél maradjon több pénz, elvégre nem a szocializmust építjük.

Az első tennivaló ezek után, hogy elhisszük, hogy kevesebb adóért kevesebb szolgáltatás, juttatás és segély jár. Nem triviális: annak ellenére, hogy Mo-n már mindenfajta párt hatalmon volt, és még egyik sem mutatott egy lukas szalmazsákot, hogy ni! itt a tenger pénz, amit eddig nem használtunk, és éppen ennyi kell a Kánaánhoz, sokan képzelik mégis azt, hogy ez a zsák van valahol, hogy létezik kevesebb korrupció a közbeszerzésben (rendszerszerűen ez nem megfogható, a szabályozás pontosan ugyanaz, mint mindenütt másutt), hogy létezik olcsóbb pártfinanszírozás (nem létezik, csak másutt a törvény nem olyan hülye, hogy megtiltsa az értelmes finanszírozást), hogy de igenis lehet több ügyintéző az okmányirodban, egyúttal kevesebb állami alkalmazott (nem lehet, és másutt sincs).

Ha viszont kevesebb szolgáltatás, akkor hol és hogyan. Ehhez nézzük át, hogy az állam mit is szolgáltat:

- Eltart embereket, adja nekik a fizetést (tanárok, orvosok, köztisztviselők stb.). Ha most kevesebb adót szedünk be, de a fizetést meg csökkentjük, akkor ott vagyunk ahol a part szakad, az embereknél nem marad több pénz.

- Nyugdíjat ad. Ezen lehet csökkenteni (vigyázó szemünk Dzurindára: Szlovákiában alacsonyabbak a nyugdíjak), és mivel nem adózik, abszolút értékű csökkenésnek számít. De vegyünk észre valamit: a családok generációi összeérnek gazdaságilag, a középkorú keresők támogatják nyugdíjas szüleiket. Ha elveszünk a nyugdíjból, akkor a magasabb fizetést oda kell adni a nyugdíjas szülőnek támogatásnak. Azokban a családokban, ahol a gyerek huszonéves, a szülő ötvenes, a nagyszülők pedig már meghaltak (és gyanítom pár hangos blogger ide esik), ott ez a helyzet nem jelentkezik most, de ennyi empátia belefér, hogy ezt mindenki megértse. A nyugdíjak csökkentése társadalmi szinten nem visz előre, a gazdaságot nem élénkíti, a fogyasztást nem fokozza.

- Segélyt ad: A segélyek szintje Mo-n magas és sokan élnek belőle. Mi történik, ha lecsökkentjük? Az SZDSZ (pontosan Fodor Gábor) egyik fő kifogása a Megegyezéssel kapcsolatban az volt, hogy az bizony visszafogja a szociális támogatást olyan mértékben, hogy ellehetetleníti emberek életét, és ezért nem támogatható. Azon csak mellékesen akadjunk fenn, hogy akkor a szocik mégiscsak csökkentenék a szociális segélyeket, szemben azzal, amit az újságokban olvasunk? Inkább arra figyeljünk, hogy az SZDSZ hirtelen azt mondja, itt ne csökkentsünk. Miért? Tényleg igazuk van, és tényleg kell ennyi segélyre 2008-ban Mo-n, vagy csak halandzsáznak? Másik oldalról: tényleg kizárólag cigány élősködés folyik ott lenn az alföldi pusztán, vagy most éppen éhhalálra ítélsz 'igaz' magyarokat? Mennyire vagy biztos magadban? Szlovákia: pár éve még éhséglázadások voltak egyes területeken, tehát ez az ára ott megvolt az alacsony segélyezésnek. Akarjuk ezt az árat? Van más választásunk?

- Közszolgáltat: egészségügy, oktatás, mentő, sportfinanszírozás, tömegközlekedés, autópálya, rendőrség stb. Itt arról van szó, hogy egy szakma (orvos, tanár, útépítő mérnök, sportdiplomata,  közlekedésmérnök stb.)  problémákkal szembesül, megoldásokat kínál, a megoldásokhoz pénzt kér a kasszából. A politikus nem nagyon tud mit mondani (azon túl, hogy 10% a pártkasszába). Ezeknek a rendszereknek a működése a szakma kezében van. Ha drága az oktatás, akkor a tanárszakszervezetek dolga, hogy javaslatot tegyenek egy finanszírozható oktatásra; ha kevés az autópálya vagy sok a metro, akkor a közlekedésmérnökönek kell megmondani, hogy merre épüljön út, merre menjen villamos. Mo-n én nagyon kevés olyan szakmát látok, amelyik ilyen önszabályozóan működik (valójában egyet sem látok, de majd a kommentekben talán mondtok egyet-kettőt), ehelyett a marok tartása és politikához dörgölődzés (MSZP-s egészségpolitikus, SZDSZ-es egészségpolitikus, nemzet orvosa) folyik, amelyet bizony sokszor jogosan un meg a politika, és csap az asztalra, hogy akkor ez lesz, amit persze követ a jajongás, hogy megint a fejük felett döntött valaki (emlékszik még valaki a RET-ekre? arra biztos nem, hogy előtte 15 évig a szakma nem tudott magából egy ésszerűsítési javaslatot kidolgozni a finanszírozható kórházrendszerre, pedig folyamatosan csesztették érte). Szóval, ha a politikán kérjük számon, hogy a közszolgáltatásokon takarítson meg, akkor szerintem a legrosszabb helyen kopogtatunk. Itt a helye a civil társadalomnak, a társadalmi párbszédnek (pl. VEKE), és annak, hogy az emberek rövidre zárják: amelyik szolgáltatást igénybe veszik, azt fizetik; nem pedig adó formájában be a közösbe, majd aztán onnan ismét ki, ellenőrizhetetlenül. Gondolom felismerhető, hogy március 9-én pont az ellenkezőjét sikerült megszavazni: a vizitdíjat most úgy fizetjük, hogy be adóba, majd onnan a költségvetés fizeti ki a háziorvosnak. A tandíjat hasonlóan.

Egy tétel van, ami még érdekes: az autópálya. Azon túl, hogy hány milliárdot raktak el pártfinanszírozásra, a kérdés, hogy egyáltalán kellett-e ilyen tempóban erőltetni az építést (az utolsó 4 évben évi 100 kilométer felett épült vs. Orbán 7km+M7 felújítás), hiszen ez évi sok tízmilliárd/százmilliárd kiadás. Szlovákiában nem épült arányosan ennyi autópálya; Lengyelországban nemsokára lesz csak kész a Varsó-Németország, de egyébként jóval kevesebb van, mint nálunk (pedig mekkora ország). Szóval lehet, hogy lassabban kellett volna építeni, és többet költeni gyárak idetelepítésére, mielőtt az EU szabályok ezt (a nagy támogatást) megtiltották volna. A következő években ez egy legitim kérdés, hogy továbbra is ilyen tempóban építsünk-e. Viszont most meg ez előny lehet a további gyárakhoz, ha tudunk még idehívni. (A négyes metro már annyira folyik, hogy azt akár dága, akár nem, már nem lehet érdemben vizsgálni, egyébként mivel várhatóan 70% EU támogatás lesz, ezért a költsége 1 év autópályának felel meg)

- Beavatkozik a piacba: lakás és gázártámogat: Na ez az a két tétel, ami Szlovákiában nincs, nálunk meg évi többszázmilliárd (2-300) forint. Gázártámogatás volt, azt két év alatt vezette ki Dzurinda (nálunk a FIDESZKDNP épp ma szólalt fel, hogy nehogy csökkentsék), lakástámogatás tudtommal nem. A gázártámogatás szintén olyan, hogy ha elvesszük az emberektől, akkor hiába adjuk fizetésnek, az egyenleg 0; ez egy egyszerű jövedelemtranszfer, oda tartozik, ahová a nyugdíj. Se pro, se kontra nem érdemes sok szót vesztegetni rá közgazdaságilag (társadalmilag már inkább). Viszont a lakástámogatás annál több szót érdemel: Magyarország 2001 óta évenként százmilliárdos összeget odaad állampolgárainak, hogy jobb lakásban lakjanak. Addig is laktak valahol, nagy kényszer nem volt rá, de 2001-ben mégis így döntött az akkori kormány (a jelenleginél sokkal nagyobb léptékben, a mai kiadás a csökkentett verzió). Mit csinált ugyanekkor Dzurinda: ezeket a százmilliárdokat (jóval kevesebbet) arra fordította, hogy autógyárakat telepítsen. Éveken át lényegében az összes autógyár Szovákiát választotta Magyarország (és Csehország és Lengyelország) helyett, és ma a világon a legtöbb autót 1000 főre ott gyártják. Fontos megjegyezni, hogy 2001-2004 között a Szlovák GDP növekedés alatta volt a magyarnak, nálunk a lakásépítkezéses építőipar dübörgött. Viszont kiderült, hogy a munkanélküliség a szlovákoknál csökkent, a GDP ott ugrott meg, míg mi a szép új lakásból nézzük, hogy se gyár, se munkahely, se GDP növekedés. És továbbra is minden évben adjuk az embereknek a százmilliárdokat a szép új lakásokra (valamennyit visszaveszünk banki különadóban, de csak valamennyit). Ezt szerintem elbaltáztuk, de nagyon, mert most már hiába mondanánk, hogy kedves polgártárs, továbbá nem támogatunk, fizesd magad a lakásod, cserébe több fizetést adunk, mert ez megint 0-ra jön ki. Inkább gyárat kellett volna építeni a sok lakás helyett, Kína és Szlovákia példáján okulva kevésbé finnyásan (gyöngyösi gumigyár esete).

Összegezzünk: azt az ezermilliárdot, amiről itt szó esik (de csak mert kerek szám, konkrét kérdésre kb. évi 6-700 is elég lenne, sőt már 400 is érezhető lenne) csak a segélyezés társadalmi áldozata (plusz autópálya) árán lehet rövid távon ténylegesen megtakarítani, az összes többi szemfényvesztés, transzfer, 0 egyenleg. Én azt látom, hogy ma Magyarországon két javaslat foglalkozik ezzel: az Oriens jelzi (segélyek le), de politikai felelősséget nem vállal érte, nem propagálja, és nem áll ki érte. A másik Gyurcsány, aki azt mondja, hogy (nem utolsó sorban március 9 miatt) ezt nem lehet vállalni, és jóval kisebb lépésekben lehet haladni (most jóhiszemű vagyok, hagyjuk a javaslat érdemi kritikáját). Az SZDSZ engem teljesen meglep, hogy a segélyezés miatt utasítja el Gyurcsányt, de közben anélkül kér sokszámilliárdot, hogy megmondaná, hogyan. Persze a számszaki lehetőség van, a fent említett összes 0 egyenleget le lehet játszani, egyszer, mindenféle tényleges élénkítő hatás nélkül, közben hatalamas társadalmi turbulenciával, amit a FIDESZ a mai gázár nyilatkozattal, meg gyöngyös után tovább is nyomna, március 9 szellemében, a saját politikai népszerűségére kihasználva, ám az ország ügyét előre nem víve.

Középtávon pedig a közszolgáltatásokon lehet spórolni, ha megjelenik benne az igazi megrendelő: ha nem az állam, hanem az állampolgár veszi igénybe a szolgáltatást, és követeli meg annak minőségét, valamint a civil szférát nem a politikusok, hanem a közszolgáltató szakmák kontrolljára használnánk. Az összes támogatási rendszer (állami egészségügy, tandíjmentes oktatás, BKV-bérlet támogatás, lakástámogatás) esetén az állam veszi át a megrendelő szerepét, és hozzánk képest nagyon rosszul játssza el azt. Mi lenne, ha erről a váltásról folyna a vita, és nem a puszta számokról?

Félve kérdezem: Ha esetleg lenne népszavazás arról, hogy fizethessek vizitdíjat, cserébe visszaigényelhessem az adóm?