HTML

Törzskocsma

„Még a blogolvasással is nagyon hamar leálltam. ...Szomorú látni, hogy mi jön ki az emberekből, amikor nincs kontroll, amikor nincs rajtuk azonosító szám. Az a fajta indulat, feszültség, indulatosság, felületesség, butaság… Nem járok kocsmába tájékozódni.” (Sólyom László)

Friss topikok

2008.01.04. 20:23 Király Rák

Kukabulvár

Távol álljon tőlünk – tőlem meg aztán főleg – hogy bulvárt reklámozzunk, azon egyszerű okból, hogy Magyarországon nincs bulvár. Ahhoz ugyanis egyrészt sztárok kellenének, másrészt tapló média. Ehhez képest nálunk menedzserek vannak, akik felépítenek nekünk egy műanyagvilágot, ezekből pillanatképeket, és iskolázatlanok számára is tökéletesen emészthető üzeneteket raknak össze, majd az egészet bulvárszerű újságokban közöltetik le.

Alapvetően megfigyelhető, hogy ha valaki kiáll a hamis díszletek közé, ráadásul feltűnően nem vesz arról tudomást, hogy trendjei, botrányai (azaz az adott díszlet) nyugaton már régóta lejártak, akkor annak előbb-utóbb úgyis leszopja valaki a leszopandóját. Ezért lehet botrány 2007-ben, hogy Kelemen Anna kokainozik (vagy nem), miközben a kokain már 97-ben is csak a vadkeleten volt divat. A bulvárújságírás megteremtésére egyedül talán a Subbacultcha próbált halovány kísérletet tenni, abba is maradt az egész. Az ő hagyományainak egy részét kólával-jéggel alaposan felöntve, felhígítva tálalja az indexes kör Velvetestől, Subbástól.

Körmendi Gábor bulvárszájtja, a juj.hu ennél sokkal lájtosabb: szaftos pletykák, megalázó történetek, vagyis médiaribancok tömegek elé dobott, gusztustalan, felkínálkozó testeinek szikével-sminkkel összetákolt cafatjaival nem találkozunk itt sem (nem úgy, mint bármelyik közepesnél erősebb angol nyelvű bulvároldalon), azonban a juj.hu technikája még így is kiemelkedik a mezőnyből. Ők nem mesélik el, mire képes egy-egy megvadult Soma az áttelepülés alatt álló West Balkánban, vagy egy Dorina, akit józanul bulin utoljára a saját babazsúrján láttak. Ők nem csinálnak hülyét a sztárokból, hanem csak odadugják a mikrofont az orruk alá, hogy saját maguk végezzék el eme áldásos tevékenységet.

Ma például a magyar sztárvilág egyik legszánalmasabb alkoholistája, Bajor Imre mondta el náluk, hogy nem utazik már sehová télen (értsd: már nincs olyan utazási iroda, amelyik elvinné őket Koóssal külföldre berúgni a reklámért), nem úgy, mint régen (Hawaii-on a thaikurvás sztori megvan?), viszont művészklubot fog nyitni (nem telik már más kocsmájában felesre), ugyanakkor látszik a szemén, hogy sajnálja, ezt csak egy internetes portál kamerájába volt szerencséje beleböfögni.

Egyértelmű, hogy a riport minőségi részét az adja, hogy a laikusok számára is kiderültek a következő dolgok. Egy, Bajor nyugdíjas kora ellenére is bízik még abban, hogy összejöhet egy beszívott tini a B7-ben csak azért, mert ő híres ember. Ez mókás. Kettő, amikor a sok szesztől már alig pörög a nyelve, akkor is ömlenek belőle a bölcsis dadus közhelyei a szeretetről. Ezt nem árt tudni, ha valaki gyanútlanul belevág a pesti éccakába, elkerülendő a lelki sérüléseket. Három, nem tud annyit inni, hogy elfeledkezzen az alapszabályról: az Rtl-nek mindenről részletesen, a TV2-nek meg nem. A többi meg mégis kit érdekel?

Igazán itt lenne az ideje, hogy valaki elkezdje másolni a nyugaton bevált gonzóbulvárt, mielőtt az is kimegy a divatból.

UpDate: Ki a faszom az az Edvin Marton?

13 komment

Címkék: média blog kritika bulvár könnyű


A bejegyzés trackback címe:

https://torzskocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr71284811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugris 2008.01.04. 21:23:44

Nagy úr a bulvártévé, hát nekem is a Heti Hetes jut már eszembe Bajorról. Amúgy amíg még belenéztem régebben, még ő volt talán az egyetlen szerethető figura onnan a maga suta, alkoholista, de legalább őszintének tűnő esetlenégével. Valahogy tőle sosem láttam az ott (a főképp Gálvölgyitől megszokott) permanens gyűlölködő arcot. Talán ezért maradt ki a Kossuth-díj esőből. (No meg Hajós, de kellett neki a hírtévébe menni?) Talán Lánczi írta, hogy a konzervatív ember nem azért nem élvezi a HH-t, mert vonalas (a humor mindig ellenzéki, ugye?), hanem mert számára nem szórakoztató. Én is ezért nem nézem Bajorékat, bár a konzervatív jelzőtől mereven elzárkózom, főleg, amióta az eszdéeszből kiábrándult(?), a politikai helyüket nem találó fiatalok lengetik lelkesen a konzerv zászlót.

(Amúgy meg Marton a hegedű Claydermanja.)

blügy-blügy 2008.01.04. 21:53:49

Mindig csak kerestem a szavakat, mikor ilyen Kelemen Annákat láttam a TV-ben, de már tudom: Médiaribancok! :D Tömegek elé dobott médiaribancok! :) (Végén megtanulok fogalmazni)

vaffanculo 2008.01.04. 22:21:14

Rák, sajnos (nagyon sajnos) igazad van:( Nem kívánom ide azt az igazi nyugati bulvárt, mert hányok tőle, de ami itt van az fos.

sourcerror 2008.01.04. 23:35:05

A bulvár mindenütt szar. Egyébként meg az index állítólag gonzo, a maga jól bejáratott megmondóember gárdájával.

viktor134 2008.01.05. 00:22:05

mi a franc az a gonzóbúlvár?

Kurvaisten · http://globalszar.blog.hu/ 2008.01.05. 00:22:30

Az index azert meg mindig dekadensebb, mint a tobbi...igazabol talan a sok kis blogtol lehetne elvarni ilyesmi, de a magyar blogoszfera is eleg rendesen le van maradva. Mondjuk nagyon igaz mo.ra az az alapveto mediadolog, hogy a kinalat gerjeszti a keresletet. Amig meg emberek tomegei neznek tevet sajnaos ez lesz.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.01.05. 11:28:12

Hát, azt eddig is tudtam, hogy a szar az szar (nem véletlenül nem nézek ám tévét...), de hogy mit lehetne kezdeni ellene, arra nincs recept...

Srí 2008.01.05. 12:56:25

Mi a gonzó? Nagyjából ez: nagyon is személyes, a teljesség helyett a plaszticitásra és persze szórakoztatásra kihegyezett újságírás . Évekkel ezelőtt Tóta Wét tartották egy jótollú képviselőjének.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.01.05. 13:14:27

sourcerror: "a bulvár mindenütt szar"
de a mienk még bulvárnak is szar, egyetértek nagyon is


gonzo: amit srí felsorolt és még sok gondolkodás, cinizmus és a megalkuvás nélküli függetlenség. Nagyon keskeny az ösvény, sokszor és sokan tévesztik: amikor már a provokatív gúny nevű farok csóválja az alkotó embert és nem megfordítva ahogy kellene.

imagepeace 2008.01.05. 21:35:36

Sajnos a kokain nem járt le nyugaton sem. Sőt. Nekük a megrendelőink a világ minden tájáról jönnek és mindengyik második kérdése a -how you doing? - után az hogy tudnánk e szerezni vmit...
ez azért így pontos....
A bulvár minőségéről meg szerintem nem kéne vitatkozni. Pont annyiban más mint mondjuk a tömegközlekedés, vagy az eladó a boltban...

imagepeace · http://imagepeace.blog.hu/ 2008.01.05. 21:42:39

az utolsó mondat helyesen: Pont annyiban más mint mondjuk a tömegközlekedés vagy az eladó a boltban "vadnyugaton"

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.06. 11:57:23

imagepeace: valószínűleg a külföldiek tudják, hogy itt még az a menő. :)

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.06. 12:18:12

Rák, azért a Pákó vs. Uhrin Benedekes Balázs show talán megüti fönt felvázolt ideális színvonalat :)
Vagy nem, a külföldi bulvár annyival jobb?
süti beállítások módosítása