HTML

Törzskocsma

„Még a blogolvasással is nagyon hamar leálltam. ...Szomorú látni, hogy mi jön ki az emberekből, amikor nincs kontroll, amikor nincs rajtuk azonosító szám. Az a fajta indulat, feszültség, indulatosság, felületesség, butaság… Nem járok kocsmába tájékozódni.” (Sólyom László)

Friss topikok

2009.01.03. 19:49 bugris

IQ, az MDF ifistái is szakadtak

Már Almássy Kornél IDF alelnökké választásakor kiderült, szakadni fog az MDF ifjúsági szervezete. Nincs is ezen semmi meglepő, alig volt még olyan vezetőválasztás magyar politikai szervezetnél, legyen az bármilyen kicsi is, amely után az alulmaradt fél ne volnult volna el sértődötten maroknyi hívével új szervezetet alapítani.

Ma megtörtént tehát ez is, a szakadárok pedig Ifjúsági Konzervatív Unió néven hozták létre új csoportolulásukat, melynek nevét, nyilván szellemesnek vélve, IQ-nak rövidítik.

Jobb társaságban iq-zni persze ugyanolyan suttyó dolog, mint a fütykös méretéről beszélni. Ráadásul a kettő közül talán az előbbi, ami tényleg kevesebbet számít, de ne kalandozzunk el, MDF közeli ötletgyárosok biztosan jópofának tartják ezt a rövidítést.

Szóval, az IQ úgy gondolta, a konzervativizmusban van még potenciál, amit inflálni is lehet. Megalakulásukkal egyidőben ki is adták az Ifjúsági Konzervatív Kiáltványt. Nem mondhatni túl eredetinek a címadás sem, el is gondolkozik az ember, mitől lesz ez ifjúsági, mondjuk Lánczi András alapvetéséhez képest.

Talán mert frázisszintre egyszerűsítve puffantja el a leggyakoribb közhelyeket? Megtudhatjuk ebből például, hogy "a konzervatív állam az általa biztosított jogokért, juttatásokért cserébe kötelezettségeket szab az állampolgárok számára" vagy hogy "a konzervatív állam alapja a szabad versenyen alapuló piacgazdaság."

És mint magyaros ételnek a zsír, paprika és hagyma, olyan elhagyhatatlan kellékei eszerint a magyar konzervatív alapvetésnek Reagan, Thatcher és persze a soha meg nem kopó antalli örökség hármasa.

Persze nyilván ennél sokkal mélyebb gondolatok és sok elképzelés húzódik meg az új szervezet létrehozása mögött, csak nem akarták rögtön bonyolult tézisekkel elrettenteni az érdeklődő emdéefközeli fiatalokat. Remélem is, hogy több van a háttérben egyszerű sértődésnél, mégsem illene az egy derék ifjú konzervatívhoz.

15 komment · 1 trackback

Címkék: politika mdf program megosztottság


A bejegyzés trackback címe:

https://torzskocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr45855726

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.01.03. 22:39:35

Egy párt fizetett szabadságonJó dolga van manapság a politológusnak és politikai elemzőnek becézett, nem különösebben hasznos emberfajtának, köszönhetően a venezuelai szappanoperára emlékeztető, túljátszott pártpolitikai bénázásoknak. (Don Gabriel el akar…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Don Bolesz 2009.01.03. 22:35:45

Mé! Van MDF közeli fiatalság? Én eddig úgy látom, hogy vénemberek gyülekezete.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.03. 22:51:08

Ó, köszönöm.
El is kezdtem írni a magamét a konzervativizmusról mint buzzwordről alkotott gondolataimról. :]

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.04. 00:07:40

Az IQ rövidítést én is szellemesnek vélem. Ha szabad.

bugris 2009.01.04. 00:24:10

@Bockó: Szabad, nyilván az alapítók is szellemesnek vélték. Bár ha az ember különböző fórumokat olvas, valahogy feltűnik, nem a kifinomult társalgók jellemzője az IQ emlegetése.
És sok mindent párosítanak mostanában a konzervativizmushoz, úgyhogy nem lepődök meg semmin, de az iq-zás számomra kifejezetten proli dolognak tűnik. A műveltség, kifinomultság, tájékozottság viszont erény, konzervatív erény is.

Meg persze azt is alapból tudni kellene már, ha valaki egy politikai szervezetet alapít, hogy egy névvel elsütött vicc csak első hallásra szellemes, egyre többször hallva egyre kínosabb. Vagy ezek szerint nem is terveznek hosszabb távra?

No de ez mellékszál, inkább arról akart szólni a bejegyzés, hogy milyen divat lett a konzervativizmus emlegetése, és milyen felületességhez vezetett jelen esetben ez a divat.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.01.04. 03:10:28

Abban tökéletesen egyetértek, hogy a konzervativizmus többre tartja a "műveltség, kifinomultság, tájékozottság" hármast az IQ-nál :)

Szerintem eleve a "fiatal konzervatív" egy oximoron.

Bezmag 2009.01.04. 05:40:15

1% alatti párt próbál valamit kitalálni, lásd Pettkó Kövér Bandi éneklése. Pedig az IDF volt az első párt-ifjúsági szervezet, kb 20 éve, kemény munkával sikerült ezt is elkúrni.

Sajnos, a sovány tehén még nem őzike. Bár mindkettő megy a levesbe.

nyg 2009.01.04. 08:11:06

Várom Lengyel Zoltán belépését az új alakulatba. IQ és hűség, plusz műveltség, kifinomultság, tájékozottság. Tehát nagy szükség lenne ott rá.

Corry 2009.01.04. 10:02:46

Ezek az MDF-esek folyton osztódnak. Több mint 10 éve volt az MDF-MDNP szakadás, most az MDNP nem tudom merre van, de mindenesetre kivált. Most már, hogy az MDF akkora, hogy azt felezni már vétek lenne, megpróbálja ugyanezt az ifjúsági vonalon. Hiába a hagyomány az már hagyomány...

Ennek ellenére a kitűzött célok a 10 pont megfontolandó és még talán jó is. Csak az a baj, hogy ezzel a szervezettséggel és összehangoltsággal már a pontok megvalósításának nulladik lépésében sem értenének egyet.

Francois Pignon 2009.01.04. 10:16:34

Most újraolvastam a 10 pontjukat. Próbáljátok meg ti is, úgy hogy kihagyjátok belőle a "konzervatív" kifejezést.
A tartalom alapján mivel helyettesítenétek?

Érdekes módon szó sincs a szövegben nemzetről, vallásról, erkölcsről, sőt, ez egy olyan konzervatív kiáltvány, amelyből a hagyomány szó is hiányzik.

Helyette szinte egészében az állam és az egyén viszonyát taglalják. Most akkor miért is nem Ifjúsági Liberális Kiáltvány lett a címe?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.01.04. 10:30:44

@Francois Pignon: fiatalok, no. Hova legyenek konzervatívok, a 90-es évek gyerekzsúrjaihoz?

Az a fiatal, aki meg sem kérdőjelezi a hagyományokat, hogyan tudhatná valóban értékelni azokat? Ha a hagyományban pusztán a hagyományosságot tiszteli (mint szinte minden konzervatívnak látszó fiatal), az elég üres és ostoba viselkedés. Ezért is van olyan pejoratív jelentéstöbblete a "konzervatív" szónak, a gondolkodás nélkül ragaszkodás bármihez, csak mert korábban úgy volt.

Az persze egy másik kérdés, hogy ez az IQ vélhetően politikai buzzword-öt keresett, különösebb tartalom nélkül, de ez meg általános a magyar politikában, ahol a jobb és bal, a szociális és a nemzeti, és sorolhatnám mi minden jelentése szűkült már le a két nagy pártra.

Francois Pignon 2009.01.04. 10:41:39

Nem érzem, hogy ma különösebben pejoratív íze lenne a konzervatív szónak. Máskülönben miért szeretnék annyira magukra ragasztani liberális fiatalok is? Vagy a liberálisnak még negatívabb csengése lenne?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.01.04. 11:43:04

@Francois Pignon: jelentéstöbblet. Olvass figyelmesebben. A postban is szó van a konzervatív szó jelentésének változásáról.

Francois Pignon 2009.01.04. 12:03:01

@flugi_: Oké, ez világos. Ezt a jelentéstöbbletet azért ismerem, de inkább régebbről, valahogy kopni látszik már.
Nyilván változnak az idők, új generációk kapcsolódnak a közbeszéd alakításába, talán ezért. Mert pelyhes állú koromból még a "jobboldali" is negatív felhangúnak tűnik. 10 éve még kevés fiatal mondott ilyet magára, a 98-as Fidesz sem igazán vállalta fel, valahogy így jöhetett helyette a "polgári". Ma már nem ciki egy fiatalnak jobboldalinak lenni, úgy tűnik kezd egyre jobban csengeni a konzervatív jelző is.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.04. 12:42:37

@bugris: Igazad van, tényleg egyre kínosabb lesz idővel, és egyáltalán nem trükközi a konzervatív szavazók által - remélhetőleg - elvárt komolyságot (mivel a

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.04. 12:43:42

(upsz, a kisebb jelnél levágta)

30 alatti korosztály kevés az 5%-hoz, ha esetleg ilyen álmaik lennének.
süti beállítások módosítása