Mielőtt agyvérzést kapna a kedves olvasó, leszögezném, hogy ezzel együtt fizessen az állam több ösztöndíjat! Sokkal többet.

Annyit, hogy a jobbaknak a végén több maradjon a kezében, mint most.
Akkor minek a tandíj, minek az ide-oda tologatása a pénznek?

Motivációt!

Az átlag egyetemista egyszerűen nem fogja fel, hogy mennyibe is kerül az, hogy ott lehet az egyetemen. Nagy a gyanúm, hogy többet megért a 19 éves nagykamasz az oktatásának értékéből, ha egymillió forint átmegy évente a számlájáról az egyetemnek.
Rossz ellenérv az, hogy a költségtérítésesek nem teljesítenek jobban. Ezzel kapcsolatban gondolkodjunk el egy kicsit azon, hogy kik kényszerülnek manapság költségtérítést fizetni.

Szubjektív véleményem szerint a mostani egyetemisták 30-40%-a alkalmas arra, hogy jól végezze az egyetemet. Annyian, amennyien régen tanultak a felsőoktatásban. Mielőtt elhűlne az olvasó, meg kell mondanom, hogy ez is igen optimista becslés részemről, hisz régen nem volt így széttrancsírozva a teljes oktatási rendszer. Mert mi van most? Pl. egy meg nem nevezett neves gimnázium jó (tényleg az!) fizikatanára nem tanítja a Kirchoff-törvényeket. Mert nem tananyag., és a tananyagra sincs elég idő. Pedig ezek olyan trivialitások, melyeknek nagyon sokáig nem is jegyeztem meg a név/törvény párosítását, hisz az egész annyira egyszerű. Stb.

Minőséget!

Szép dolog arról beszélni, hogy 50% diplomás legyen az országban. Sajnos ma ennek nem adottak a feltételei, hacsak nem akarjuk a BSc szintet a 20 évvel ezelőtti érettségi alá pozícionálni (jó úton haladunk efelé, belátható időn belül sikerülni fog).
Nyilvánvaló, hogy nem lesz soha 50%-nak olyan diplomája, ami mögött olyan tudás áll, mint egy 20 évvel ezelőtti papír mögött. Sajnos manapság inkább a kevesebb ész felé tolja az emberiséget az evolúciós nyomás (erről máskor bővebben), melyet csak igen erőteljes környezeti nyomással lehetne kompenzálni, ha meglenne az elhatározás (ami nyomokban se található). Abszurd, hogy egy redőnyös többet keres, mint egy 5 évig tanult bölcsész. Több képzett szakmunkás és technikus kell, akinek nincsenek meg a képességei az egyetemhez, jobban jár, ha nem továbbtanulással próbálkozik.

A reális cél az lenne, hogy legalább 10-15%-nak legyen jó minőségű elitdiplomája, mely mögött elegendő elméleti és gyakorlati tudás áll. A maradék 35-40%-nak pedig a régi főiskolai, de legalább a régi szakmunkás, technikusi szintű végzettség kellene. Ezt normális általános-, és középiskolai oktatással 1-2 év alatt meg lehetne szerezni. Persze, kérdés, hogy a jó öreg kapun belüli munkanélküliséget most egyetemen belülivel akarjuk-e felváltani.

Bologna, az intelligens mosópor?

A bolognai folyamat is semmitérő így, ahogy bevezették. A minőségi problémákat sok területen csak súlyosbítja, a fenti minőségi differenciálódást csak bajosan segíti elő.
A karok kapkodva alakították áta képzéseket, és sok esetben természeténél fogva abszurd az egész koncepció. Leginkább azoknál a szakoknál, ahol egymásra épül a tudás.

Mert elvileg mi lenne a cél?
3-3.5 év alatt gyakorlati tudást adni, majd ezután a legjobbaknak kb.30%-a mehet a mesterképzésre, ahol komolyabb elméleti tudást is kapnak. Viszont célszerűbb elméleti tudással megalapozni előbb a gyakorlati tudást a legtöbb területen. 2 év alatt nagyon nehéz pótolni a hiányzó elméleti alapokat, pláne ha magasabb szintű gyakorlati tudást is kívánunk még adni.

Az elméleti oktatás olcsó, a gyakorlati drága. Kitalálhatjátok, hogy melyiket fogják az anyagi nehézségekkel küzdő karok preferálni a tömegoktatásban...

Legyenek jó és rosszabb egyetemek!

Manapság csak halvány sejtéseink vannak a különféle felsőoktatási intézmények nívójáról, zsákbamacska az egyetem kiválasztása. A legjobb magyar egyetemeken is vannak piszok gyenge oktatók, és a közepeseken is vannak kiváló koponyák. Manapság több olyan szak van, ahol nevetségesen alacsony pontokkal lehet bekerülni, ugyanakkor a nemzetközi diákolimpián szereplők is mind odamennek. Ez mindkét csoportnak roppant kedvezőtlen. Tehát kívánatos lenne, ha az amerikai vagy az angol rendszerhez hasonlóan lenne egy viszonylag jól behatárolható minőségi hierarchiája az egyetemeknek.

Teljes tandíjat!

A fenti célokat szolgálhatná gondolatkísérletem szerint a teljes tandíj.
El kellene törölni az államilag finanszírozott kategóriát, mindenkinek ki kellene fizetnie a képzésének a valós költségeit. Ezzel egyidőben annyival meg kellene emelni az ösztöndíjakat, hogy a legjobb ~50% már pozitív mérleggel jöjjön ki, az ösztöndíj magasabb legyen az oktatás költségeinél, ami a diákoknál maradna, az a nettó ösztöndíj. Az éles határ az államilag finanszírozott/költségtérítéses, illetve a mai tandíjmentes/tandíjas közt sok szempontból igen káros. Ma, a számítógépek világában érthetetlen számomra, hogy miért egységugrás függvényekkel dolgoznak, amikor a gép kiszámolja a mindenféle flancos sima görbét is (persze itt a legegyszerűbb lineáris is valószínűleg jó lenne). Egyenes görbét használva valószínűleg a legjobb 10-20%-nak még meg is emelkedne a nettó ösztöndíja.

Ebben a rendszerben még a jó tanulók is jobban motiváltak lehetnek, hiszen egyrészt jobban függene a tanulmányi átlagtól az ösztöndíj, másrészt jobban tudatosulna bennük, hogy valójában mennyibe is kerül a képzésük.

A legcélszerűbb lenne, ha az egyetemi karok határoznák meg a képzés költségét. Így a piachoz hasonlóan önszabályozó rendszer jöhetne létre. Mégis mi szabna akkor határt az árnak? A jelentkezők száma. Hiszen, ha valaki jobb egyetemre jelentkezik, számolnia kell a keményebb konkurenciával, nagyobb eséllyel kerül többe az egyetem. Tehát ha irreális árat szab meg az egyetem, nem lesz elég jelentkezője. A gyenge, olcsó egyetemektől pedig a diploma értéktelensége riaszthatná vissza a jelentkezőket, így hosszú távon a leggyengébbek bezárhatnának.
A versenyhelyzet megszüntethetné a különféle szakok finanszírozásának abszurditását, hiszen az teljesen debil dolog, ahogy most a több kiscsoportos foglalkozást, és drága műszereket és vegyszereket, nagy egyetemi területet (laborok) igénylő vegyészképzés ugyanannyit kap az államtól, mint a közgazdászképzés.

És a szegények?

A vagyoni helyzet első ránézésre nagyban determinálja a diploma értékét. Hiszen a vagyonosok megengedhetnék maguknak, hogy a drágább egyetemekre, nagy befizetésekkel járassák a gyermeküket. Azonban közelebbről nézve nem is lenne ez rossz. Hülyegazdagok adója. Hisz a munkaerőpiacot nem olyan könnyű átverni, pláne, ilyen nyilvánvaló különbségnél: kit válasszon, ha adott egy neves egyetemen, rossz jegyekkel, 4 év alatt végzett diák, vagy egy közepes szintű intézményben, jó eredménnyel, 3 év alatt végzett szegényebb. Az egyetem ugyanannyit kapna az államtól a szegény diák után is, tehát nem neki érné meg átsegíteni a gazdagokat.

Fontos lenne ebben a rendszerben biztosítani az egyetemek közti átjárhatóságot, hiszen a szegényebbek lehet, hogy rosszabb egyetemen kezdenének, de 1 év után, jó jegyekkel átmennének egy jobb intézménybe. Vagy ha éppen túl drága intézményt választottak, akkor átmehessenek olcsóbba. De az igazán rászorulóknak itt se lenne elveszve minden: jól szabályzott szociális támogatással benn lehetne tartani a nem színötös szegény diákokat.

A diákhitel felvehető összegét érdemes lenne megemelni. A kamatot a mindenkori infláció szintjénél 1-2%-kal magasabban kellene tartani. Hogy visszafizethető legyen a magasabb összeg, a nagyobb összeget felvevőknek kicsit nagyobb százalékban kellene visszafizetni a tartozást.

És a szegény büdzsé?

Ebben a rendszerben könnyen lehet, hogy összességében többe kerülne az államnak a több nettó ösztöndíj, a jobb egyetemeken bekövetkező minőségi javulás. Azonban azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a minőségi oktatás olyan dolog, amibe érdemes az államnak befektetnie.

Utópia

A fenti megmondás valójában csak egy igen nyers ötlet a sok közül. Nyilvánvaló, hogy életbe létpetése előtt más országok működő rendszereinek tanulmányozása és nagyon alapos racionális vita szükségeltetik. Kapkodó reformdühvel biztos, hogy csak még több kárt okoznánk. Viszont erősen hiszem, hogy a brainstroming fázisban annál nagyobb szükség van minél több merész és idealista ötletre.
Ha nem is valósul meg ez az elképzelés, abban biztos vagyok, hogy a kredit x hallgató alapú finanszírozást komolyan felül kellene vizsgálni. A kreditszám elvileg a tárgy teljesítéséhez szükséges munkaóráról szól, ami roppant gyenge korrelációban áll csak a tárgy költségeivel!

Manapság ugyanaz a töketlen hangpolitika megy az oktatás terén is, mint oly sok egyéb területen (pl. közszféra racionalizálása, egészségügy reformja). Látszatintézkedésekről (tandíj, vizitdíj) megy a nagy vita, miközben a lényeges, szükséges, nagy átgondoltságot igénylő reformok pedig elmaradnak. Ne hagyjuk, hogy így legyen!