HTML

Törzskocsma

„Még a blogolvasással is nagyon hamar leálltam. ...Szomorú látni, hogy mi jön ki az emberekből, amikor nincs kontroll, amikor nincs rajtuk azonosító szám. Az a fajta indulat, feszültség, indulatosság, felületesség, butaság… Nem járok kocsmába tájékozódni.” (Sólyom László)

Friss topikok

2008.03.05. 10:43 bugris

Kívánságműsor kettőtől ötig

Gondolkodtam, megér-e a kamu anarchista kampányszervezet többet annál a pár hozászólásnál, amit itt rájuk szántunk. Mondanám hogy nem, de ilyen agyafúrt módon mégis csak felhoztam a témát. ;)
Mindez csak azért jutott eszembe, mert láthatóan nem nyugszanak a pártok, hogy odacsapjanak egy-egy nonkomformista szellemi fegyverrel. A Fidesz legfrissebb reklámfilmjének aláfestéséül meg egy jó kis klasszikus hippizenét választott. Mi okosat is mondhatnék már erre? Alaposan túljártak az álanarchistákat bevetők eszén, nem szívesen lennék most a helyükben.

Most pedig hogy a zenei motívumot továbbvigyük, a következő dalt pártsemlegesen küldjük minden hallgatónknak és olvasónknak, betegnek és egészségügyi dolgozónak, és függetlenül a népszavazás eredményétől, ilyen önfeledt pillanatokat kívánunk minden kórházba.


És természetesen mindenkinek aki szereti.

5 komment

Címkék: kampány zene fidesz népszavazás kívánságműsor


A bejegyzés trackback címe:

https://torzskocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr43366360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.05. 10:59:20

kiss _them_ goodbye.
eltöröljük _őket_.

tisztára flessbekkem van. halgass a szívedre.

rece 2008.03.05. 19:04:49

Hát ez bizony sokkal jobb, mint a Kiszel Tündés és állatkerti filozófusos reklám,
napielet.hu/napi/rovat/kultluk/2099/a_melyseg_titka
például zeneileg.
Ez az itteni tényleg semleges, mehetne reklámként akár IGEN akár NEM felirattal a végén.

Toymao 2008.03.05. 19:36:17

A Steam az már mitől hippizene? Mert 1969-es? Nem hippi zene ez, ha a Polyphonic Spreetől lenne a Reach The Sun, na, az hippizene lenne. :)

bugris 2008.03.05. 19:43:07

Ne vicceljünk kérem, ilyen séróval meg ruhával tévébe csak hippik meg veterán politológusok juthatnak be.

bugris 2008.03.05. 19:52:18

(Persze én is nézegettem egy darabig, nem-e Lengyel László énekel a felvételen.)
süti beállítások módosítása