HTML

Törzskocsma

„Még a blogolvasással is nagyon hamar leálltam. ...Szomorú látni, hogy mi jön ki az emberekből, amikor nincs kontroll, amikor nincs rajtuk azonosító szám. Az a fajta indulat, feszültség, indulatosság, felületesség, butaság… Nem járok kocsmába tájékozódni.” (Sólyom László)

Friss topikok

2008.04.02. 17:54 IS

Svédcsavar

Ezzel most úgy vagyok, mint János bácsi, hogy erre még én se számítottam. Az alkotmányos népítéletet követően újabb közjogi szépség bukkan fel, bár nem először, de most mégis hangsúlyosan: ha az SZDSZ formálisan ellenzék lesz, akkor jár neki bizottsági elnöki poszt a parlamentben (az elnöki helyeket paritásosan töltik be), de ami még szebb, jár neki ellenzéki hely a ORTT kuratóriumok elnökségében.

A ORTT kuratóriumi elnökség ugye 8 tagú, és 4 kormánypárti, 4 ellenzéki tagja van. Amikor a MIÉP volt formálisan ellenzéki, akkor ő ebből rögtön két helyet kért a maga 14 képviselőjével, csakhogy emlékezzünk a régi szép időkre. Most az SZDSZ is eljátszhatná ugyanezt, de nem szükséges. Ha csak 1 helyet kér, meg a kormány 4 MSZP-se bent van, az akkor 5, és az MDF-es küldöttet nem kevés dologra rá lehet venni, és akkor az már hat a nyolcból, vagyis kétharmad. Ha feltolják 10 főre az elnökséget (még két pártkatona kap állami fizetést), még akkor is 7/10, és még 12 tagú elnökségnél is 8/12.

Hát ez az a mellékhatás, amire Navrasics hamarjában csak annyit mondott: 'messze van még április vége, talán mégiscsak megegyeznek.'.

Tudtok még ilyen helyzetet?

És ez egyébként nagyon fontos dolog: végre lenne igazi mérleg nyelve. Nem érdekel, hogy ez az Ibolyka vagy a Herényi vagy a szomszéd macskája. És ugyanez a parlamentben is nagyon tetszene: mondjuk a mai realitásokkal számolva a FIDESZ elérne 63%-ot, az MDF megint 5,04%-et, az MSZP-SZDSZ meg a maradékot. És akkor lehetne ráhajtani a kétharmadra, de bizony ellensúllyal. Ez a felállás NAGYON tetszene.

(bugrisnak kösz a javítást, elsőre ORTT-t írtam)

2 komment

Címkék: politika kétharmad


A bejegyzés trackback címe:

https://torzskocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr3408371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugris 2008.04.02. 18:53:43

Az ORTT-nek nincs elnöksége, tagjai vannak, parlamenti közmegegyezéssel pártonként egy-egy jelöltet választanak, így kaptak négy évre megbízatást a éppen tegnap is öten.
index.hu/kultur/media/ortt943/
A közmédiumok kuratóriumának ellenben van elnöksége, ahova 50-50% kormánypárti-ellenzéki tagot választanak, ez volt hat, volt nyolc is, mikor hogy próbálják kiegyensúlyozni (általában nem sikerül, előbb ellenzékben az MSZP-SZDSZ, majd a Fidesz nem adott tagokat) most éppen tíz.

Amúgy igen, másnak is leesett, gondoltam is írni, róla, de már mégsem.
reakcio.blog.hu/2008/04/02/osszenevetos_osszeeskuves_koka_gyurcsany#c1857915

IS 2008.04.29. 17:25:04

ma meg mégis azt olvasom, hogy az ORTT-ben is van ez a kormánypárti-ellenzéki szavazatarány-egyenlősdi.
süti beállítások módosítása