Ha már szóba került, merengjünk egy kicsit... Politikai humorunk vitathatatlanul virágzik (hehe), de hogyan is állunk a politikusi humorral? Vigyázó szemeinket a modern demokrácia hazájára vetve igen komoly lemaradással kell szembesülnünk.

Csak pár példa sótlan, konzervatív politikusaiktól:
Ronald Reagan az atomháború fenyegetése közepette is képes volt elsütni egy-egy keményebb ruszkis viccet. Szokásos heti rádióinterjúja (pfuj) előtti hangpróba alkalmával jelentette be a Szovjetunió bombázásának megkezdését. Kisebb malőr, hogy a szöveg adásba került. Gondolom, az elvtársak is dőltek a röhögéstől.



Egy 2002-es showműsorban John McCain Streisand dalokat énekel. Mondván, ha Barbra rendszeresen beleugat a munkájába, megteszi ő is.
Ugye előttünk a kép, amint OV, Semjén Zsolt és Szíjjártó Péter a Heti Hetest parodizálja? No, a szocik azért megpróbálkoztak vele, az eredmény ismert. Velünk nevetett az arab világ.



A mostani kampányban Huckabee előhúzta a Chuck Norris kártyát (ami természetesen adu ász). És bár a szuperhősös poénokon már van egy kis avas bevonat, egy elnökségre kandidáló politikustól azért ez igenis vicces dolog.
Ahhoz képest mindenképpen, hogy a Huck-Chuck párossal szemben mi legfeljebb Usztics Mátyást tudjuk felmutatni.

 

Vajon mi lehet a titkuk? Lehet, hogy a helyükben a mi politikusainknak is lenne kedvük röhögni? Vagy talán ott nem Farkasházy Tivadar írja a poénokat?
Jó lenne kideríteni, mert én szívesebben látnék jobb próbálkozásokat annál, amire nálunk futja.