HTML

Törzskocsma

„Még a blogolvasással is nagyon hamar leálltam. ...Szomorú látni, hogy mi jön ki az emberekből, amikor nincs kontroll, amikor nincs rajtuk azonosító szám. Az a fajta indulat, feszültség, indulatosság, felületesség, butaság… Nem járok kocsmába tájékozódni.” (Sólyom László)

Friss topikok

2008.03.11. 16:01 bugris

A buktáról

Lehet beleharapni a bukta közepébe is, ahol a lekvár van. Az jó dolog, De a buktához hozzátartozik a két vége is, szárazon, töltelék nélkül. Hát most ez jutott a kormánypártoknak. A szimpla vereség akárhogy kimagyarázható. De a 3 millió bizony egy félmillióval több annál, amivel simán választást lehet nyerni. Ez már fájdalmasabb, mint egy lépcső tetejéről pofára esni.

Választási élményeimet leírtam, annyit fűznék csak hozzá, hogy láttam a szocialista küldöttet megtörve hazasomfordálni. Együttérző ember vagyok, tőlem is jutott neki egy jó szó, érzem én az ilyen fájdalmat. Én is végigzokogtam tavaly azt az április 10-i estét.* Könnyeivel küszködve még elmondta nekem, ezek az SZDSZ dolgai voltak, ő sem szerette. Bennem meg van annyi együttérzés, hogy ilyenkor ne tromfoljak, miért hagytátok.

De a bukta az bukta, akárhogy forgatjuk, a közepében levő lekvárral is.
Értünk mi a szavak mögött megbúvó üzenetekből. Az, hogy Gyurcsány Ferenc kétszer beszélt a szavazás estéjén, önmagában felér egy beismerő vallomással. Magyarázkodik, megbukott.

Már csak egy kérdés van hátra, milyen válasza van a Fidesznek a jövőre? Mert a kormány politikája megbukott. A hátralevő két évtől függetlenül. Csak egy kérdés lehet már számunkra érdekes, mit kínál nekünk a Fidesz a jövőre. Képesek lesznek-e mondani valamit, lesz-e más, van-e új program?

*(Man Utd-Roma 7:1, a szerző gyermekkora óta fanatikus Roma szurker.)

14 komment

Címkék: politika mszp fidesz népszavazás


A bejegyzés trackback címe:

https://torzskocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr53376339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.03.11. 16:10:55

Hmm. nem ilyen egyszerű. Szerintem van Ferinek még egy utolsó tölténye. Nem bukottt meg a reform, csak egyes elemei. És nem bukott meg minden miniszter, csak az egészségügyi és oktatási. Minél előbb szakít ezekkel és velük, annál kisebb az esélye, hogy ő is veük esik.

Egyszerű: eddig Feritől már kétszer láttunk meglepő fordulatot. Majdnem úgy volt, hogy ő megy de végül megyó ment és ő lett helyette emlékszünk? Aztán egyik pillanatról a másikra lett dübörgő-osztogató-áfacsökkentő miniszterelnökből elhivatott és küldetéstudattal megvert(áldott) reformer.

Na még egy fordulat kell. Ha az ő helyében lennél, hogyan tovább?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2008.03.11. 16:13:20

ez engem is érdekelne.

mert egy dolog, hogy a kormány csinál valamit -most konkrétan hülyeségek sorozatát- de nem igazán láttam a másik oldal javaslatát, hogy mit kéne.

nincs alternatíva. ez a kormány képtelen véghezvinni a reformokat, ez mára egyértelmű. az a néhány jó ötletük is csúnyán elvérzett vasárnap.

a fidesz részéről viszont úgy látom a reformok szükségességét is tagadják.

nagyon úgy fest, hogy program alapján csak egy választás van 2010-ben: nem szavazni.

bugris 2008.03.11. 17:46:38

És hogy 3 millió ember 300 forintról szavazott volna, ahogy azt szuggerálni próbálták?
"Nem azt mondták, Feri, azt mondták, hogy menj a picsába! Valljuk be."
hirtv.net/filmek/elmesz.wmv

is 2008.03.11. 18:04:15

bugris, annyira jó, hogy egyféleképpen látjuk. nekem ugye van még egy beígért, nem-vicces :) posztom, pont ezt fogom leírni. esetleg kicsit más helyekre téve a hangsúlyt.

Valaki Valahonnan 2008.03.11. 18:42:10

>> mit kínál nekünk a Fidesz a jövőre. Képesek lesznek-e mondani valamit, lesz-e más, van-e új program?

Kiváncsi lennék egy olyan szitura, hogy előjön a semmiből egy vadi új, mondjuk konzervatív párt (pl. Csányi), ők mennyi szavazatot kapnának? Gyanítom, hogy ők lennének az "egyikre sem szavazok" voksok begyűjtői.

És a 3 millióból jutna oda is, talán még több is, mint Ibolyának. Persze csak akkor, ha lennének hiteles arcok hozzá.

Lehet, hogy elvadult meglátás, de egy új pártot alapíthatna Geszti, ha a Nemzeti Vágta sikeres lesz...

bugris 2008.03.11. 20:48:05

Ha a Nemzeti Vágta sikeres lesz?
Már több mint egy éve szervezik, eddig 0 eredménnyel. Írtam róla már tavaly, az az írás végül nem jelent meg, akkor itt közzéteszem:

Nemzeti átvágta?
2007-07-27

A minap sms-t kaptam: „Szavazz városunkra a nemzetivagta.hu oldalon!” Szavazni jó, városunkért még inkább, pláne, ha egy autót is nyerhet az ember. Én is utánanéztem gyorsan, miért is hívnak internet-harcba.
Mi is tehát a Nemzeti Vágta? Lóverseny a homokkal felszórt Hősök Terén, melyen magyarországi települések indíthatnak huszárruhába öltözött lovasokat, a leglelkesebb szavazók városa pedig mentesül a nevezési díj megfizetése alól. Az a bizonyos nevezési díj pedig nem kevés, falvaknak egy-, városoknak kétmillió forint. És nem mellékesen, a lelkes internetes szavazók között egy kisautót is kisorsolnak.
Jó verseny a lóverseny, gondoltam, gyors látogatás a weboldalon, és látom, városunk a reményteljes harmadik helyen áll. Természetesen azonnal regisztráltam, ne mondhassa senki, hogy nem vagyok igazi lokálpatrióta. Bár némi rossz érzéssel töltött el, hogy személyes adataimat kérték. Fő az óvatosság, pláne, ha a naiv netezőtől nevet, címet, telefonszámot kérnek egy szavazásban való részvételért. Mivel én már nem vagyok naiv netező, - sújtson ezért az őszinteséghez mindenkor ragaszkodó emberek megvetése, - kitalált adatokat adtam meg.
Elégedetten dőltem tehát hátra, talán sikerül a dobogó csúcsa felé repítenem szeretett városomat. Azonban még aznap olvasom a hírt, elmarad a szeptember 22-ére meghirdetett Nemzeti Vágta, miután a tervezett 100 település helyett eddig csupán 50 jelezte részvételi szándékát.
Meglepően kell tudomásul vennem, a sikeres reklámszakember, Geszti Péter, és az egykori fideszes pártigazgató, Várhegyi Attila által jegyzett projekt valóban ennyire melléfogott volna? Annyi eredményes akció után egy százmilliós bukta lenne a jutalmuk? És kínoz a kérdés, miért az amúgy is nehéz helyzetben levő önkormányzatokat célozták meg a huszárakcióval? Hány falu képes egy ilyen versenyre egymillió forintot áldozni? Miközben a városok többsége sem tud mellényzsebből kétmilliót előrántani. A nagy cégek reklámköltségvetése pedig sokkal inkább bírná ezeket az összegeket, versenyezhetnének a telekommunikációs nagyvállalatok, médiacégek vagy éppen autókereskedők is akár.
És mi az eddigi eredmény? Költségvetésükért aggódó kistelepülések; falujuk, városuk érdekében, - no meg egy kisautóé reményében - csalódott szurkolók; hiába készülő lovak és lovasaik. No meg egy reklámcég, bankszámláján parkoló, és kamatozó milliókkal, meg párszázezer potenciális fogyasztó nevével, címével, telefonszámával. Aztán nehogy a Nemzeti Vágtából tényleg nemzeti átvágta legyen.

Corry 2008.03.11. 21:25:49

Én is nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit is kínálnak nekünk alternatívaként.

Valami ilyesmit kéne:
"Ezek az értékek a mai Magyarországon a munka, a versenyképesség és a szolidaritás. Már most leszögezem: ebben a sorrendben."

Innen szedtem:
www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0809


Ezek nem túl népszerű gondolatok, kiszélesíteni az adózók körét, ami tényleges közteherviselést eredményez.

Még egy részlet hiányzik: hogyan lehet az állami kiadásokat csökkenteni és az állami szektort hatékonyabbá tenni. példul konkrétan: hogyan lehetne a MÁV-ból SNCF-t csinálni, állami vállalat az is...

vattafák 2008.03.11. 22:56:04

ha ellenzékből akarnék előzni, bizonyára a változást használnám jelszóként. keresnék valami kifejezést a reform helyett, amit még nem koptattak el, és lengetném azt. és ha bejön, lendületből átszabnám a nyugellátást, az egészségügyet, meg mindent, amit igértem.
ha hatalmon lennék, akkor osztogatnék. ezt nem kell magyarázni.
de ha ellenzékben várhatóan az ölembe hullana a győzelem, akkor egy szavam se lenne, csak kritizálnék. semmi javaslat, semmi konkrétum a jövőről, mert csak elijesztené a nyájat.
tehát a fidesztől ne várjunk semmit. szélre ugyan nem fognak kiszólni, tanultak a korábbiakból. középre beszélnek, de csak a semmiről regélve.
és a szocik egyetlen esélye az lett volna, ha úgy állhatnának majd a választáshoz: igen, megcsináltuk. hát nem csinálják meg. mi marad még? vagy a csendes beletörődés, a károk enyhítése (értsd amit akarsz), vagy a féktelen osztogatás.
na, ettől mentsen a mindenható.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.03.11. 23:44:08

Van jobboldali reformalternatíva. Tényleg sajnálatos, hogy korábban a Fidesz a látványosabb nyomásgyakorló akciókra és nem erre tette a hangsúlyt. De volt. Most csak egy-két saját jut az eszembe a régi szép időkből:
pascal.blog.hu/2007/05/17/kabbeferi
pascal.blog.hu/2007/05/29/kedves_szoke_no

És persze a közös program (talán egy másik világban):
torzskocsma.blog.hu/2007/12/11/uj_es_eros_magyarorszagot

Voltak ilyen javaslatok is. Az egyik leginkább kidolgozott a reformalap terve volt, amit Kóka kb. 1 perc alatt söpört le az asztalról.

És úgy néz ki lassan lassan kellene egy baloldali reformalternatíva is.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2008.03.12. 11:08:26

pascal baloldali reformalternatíva van. viktorból az ömlik.

jobboldali kéne.

nagyon úgy fest, hogy az ország lakói nem igazán akarnak szolidárisak lenni. hát akkor ne legyenek. jobbos alternatíva kell.

nincs kedvem adózóként még 3 embert eltartani a családomon kívül.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.03.12. 11:21:54

belekuksiztál, ugye, mcs, a linkekbe
beláttam kell majd írni egy lehetséges baloldali alternatíváról (nem az lesz amit Viktor mond)

Vahúr 2008.03.12. 11:44:10

Azon még senki nem gondolkozott el, hogy miért kell a jobb oldali pártoknak, az egyébként inkább balra sorolt értékeket védeni? Egy normális társadalomban, demokrásiában, mindegyik politikai erő lengett a zászlaján fontos értékeket melyek mindegyikére szükség van, és megakadályozzák, hogy ezen értékek kiszorítsák egymást.
Nálunk az a szitu, hogy a baloldal nagy pártja az MSZP talált egy sikeres vezért, aki úgy megreformálta pártja álláspontját, hogy az leginkább a tőkések érdekeit védve hajtaná Magyarországot a vadkapitalizmus felé. Ugyanakkor egy elcseszett gazdaságpolitikával sikerült a nemzetgazdaságot mint olyat cselekvőképtelenné tenni, hajrá multik. A Fidesz semi mást nem tett, mint elkezdte védeni az egyébként zömében szocialista szavazó társadalmi rétegeket.
Szerintem nem jobb, illetve baloldali alternatíva kell, ezeknek ma már egyébként sincs valós jelentése. Az kell, hogy konyítson valamit a kormányzáshoz, és vegye figyelembe a társadalom állapotát amikor nagy reformokat tervez, ez pillanatnyilag hiányzik. Számomra az Orbán kormány időszaka meggyőzőbb volt, bár azért ott is akadt egy pár diletáns miniszter.

Valaki Valahonnan 2008.03.12. 12:09:18

"ott is akadt egy pár diletáns miniszter"
És sajnos most is van még néhány arc Orbán mellett, akiről már szívesen elfeledkeztem volna (Mikola, Tarlós...)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2008.03.12. 12:45:07

pascal,

nem tudom mely linkekre gondolsz, de figyelem egy ideje ezt a cirkuszt, amit itt folyik, kicsiny hazánkban.

vahúr,

mit vegyek figyelembe a társadalom állapotán?
hogy nem akar változást?
hogy nincs gazdasági kulturája?
hogy végletesen megosztott a pártok által?
hogy inkább segély, mint öngondoskodás párti?
hogy menekül, aki külföldön alkalmazható tudással bír?
hogy a környező országok közül nálunk a legrosszabb az adózó/eltartott arány?
hogy nálunk a legmagasabb a szociális kiadás gdp aránya?

ezek alapján összeállítható egy olyan reform, ami enyhe kedélyborzolással bár, de átvihető?

btw, orbán nem csinált semmit, csak ráült a bokros féle reformok és a nemzetközi konjuktúra hullámára és magosba emelte a nemzetiszín lobogót. most meg baloldalról előzi a munkáspártot.

baszki, erre szavaztam nemmel a legelső szabad választásokon.
süti beállítások módosítása