HTML

Törzskocsma

„Még a blogolvasással is nagyon hamar leálltam. ...Szomorú látni, hogy mi jön ki az emberekből, amikor nincs kontroll, amikor nincs rajtuk azonosító szám. Az a fajta indulat, feszültség, indulatosság, felületesség, butaság… Nem járok kocsmába tájékozódni.” (Sólyom László)

Friss topikok

2008.02.19. 08:28 Pascal

Furcsa kampány

"Mondjunk nemet a szocializmusra" ordít rám az egyik plakát, "Elég a nem-en gondolkozni", mondja nekem a másik, de megnyugodhatok, "a jövő igennel kezdődik" a harmadik szerint. Mindezt a vizitdíj, a tandíj, és a kórházi napidíj kapcsán. Ekkora ideológiai határvonal választaná el a vizit- és tandíjfizető haladó baloldali kapitalista erőket az ugyanezeket tagadó maradi jobboldali kádáristáktól? Miért nem mindjárt "tovariscsi, konyec" ? Hova lehet még ezt a népszavazást tágítani?

Igaz ami igaz, tudjuk mindnyájan, hogy az egészségügy komoly gondokkal küszködik. Csak nevében ingyenes, hálapénzzel jobb ellátást lehet kapni, pazarló, forráshiányos, és még sorolhatnánk. Ebben nincsen vita köztünk, sem jobboldalon, sem baloldalon. De azt is látjuk már, hogy az úgynevezett egészségügyi reform egyes elemei ezekkel a problémákkal mit sem tudnak kezdeni. A leglátványosabb fiaskó a vizitdíj. Megszűntette a hálapénzt? Pedig ez volt az egyik érv mellette - elképzelni nem lehet, de anno volt aki ezt komolyan is gondolta. Hozzájárul érdemben az egészségügy pénztár állapotához? Néhány tízmillió forintra becsülték, beleszámolva a megtakarításokat - 300 forint visszatartó ereje - még egyszer annyira. Tengerben a csepp. Ezzel szemben adott-e alkalmat egy-két szuper automata beszerzésére? Nem bosszant-e végtelenül mindnyájunkat a kicsinyesség? És volt-e néhány szerencsétlen, akinek el kellett volna mennie dokihoz de erre sem futotta? Bár folyamatosan a betegek érdekeiről beszéltek, a vizitdíj a rendszerben egyelőre jelen sem levő piaci alapon működő biztosítók miatt kellett.

Erről szavazunk most. Az igenek többsége papírforma. Talán nem megyünk el elegen, hogy érvényes legyen. A választás mindenki számára egyszerű, józan ész, nem kell más. Hogy megéri-e emiatt népszavazást tartani? Talán túlzás egy csipcsup ügy miatt ennyi szervezés és energia. De van olyan pont, ahol ki kell állni magunkért. A kormányzati többség nem minden. Nem négy évre szóló diktatúrát alapít aki választást nyer, ezt is meg kellett tanulni. Nincs mindenről és mindennap népszavazás, de itt és most kellett egy stop.

Örömmel látom, hogy a jobboldalon nem instant kormányváltásról beszélnek, bár a "jövő igennel keződik", fogalmazzunk úgy, hiányosságokkal küszködik fülében és farkában. De mit kezdjek a "mondjunk nemet a szocializmusra" szlogennel? A Magyar Szocialista Párt plakátján? Hova akarják ezek a szerencsétlenek a kampányt tágítani? 1989-ben nemet mondunk az egy párt által irányított államra, a tervgazdálkodásra, az államilag felügyelt kulturális életre, a munkásőrségre, az itt állomásozó idegen csapatokra, a Szovjetunió által definiált külpolitikára. De senki sem mondott nemet a gondoskodó állam koncepciójára. Sőt, vannak akik a rendszerváltás után is elvárják, hogy az állam vigyázzon rájuk, adjon nekik. Nagyon sokan vannak az MSZP szavazói között. A feladat, az MSZP feladata, annak megmutatása, hogy a gondoskodó államot - esetleg kicsivel magasabb adó- és járulékterhek mellett - fenn lehet tartani. Miért kellene nemet mondani? Ki lesz erre vevő? "Mondjunk nemet a szocializmusra" - kinek és minek ez a marhaság? És ha az egységes és ingyenes orvosi ellátásra nemet kell mondani a szocializmus nyomainak eltüntetéséhez, akkor a Volkswagent nem kellene bezárni a fasizmus felszámolásahoz?

Ha a gondoskodó állam nem lenne lehetséges, az MSZP nagy bajban lenne. De szerencsére ott a minta Svédországban. Csakhogy Tony Blair volt a követendő példa az utóbbi években. Lejjebb kellett volna szorítani a korrupciót és a pazarlást. Bebizonyítani, hogy az állami működés is lehet hatékony, hiszen az állami alkalmazott kevesebbe kerül, és nincs profit sem. Megmutatni, hogy a beszedett adókból mi mindent tehet az állam az emberekért. De nem és nem - eleve abból indultatok ki, hogy az állam rossz gazda; korrupció és lopás; a hatékonyságot javító intézkedések elmaradtak (egy-két kivételtől eltekintve, mint a gyógyszertámogatás általakítása). Ezekből kellene több, privatizációból pedig kevesebb. Véges-végig az úgynevezett jobboldali reformalternatívát keresgéltétek - nem kellett volna mégis inkább egy baloldali reformalternatíva? A semmilyen társadalmi támogatással nem rendelkező, kicsinyes és erőltetett neoliberális "reform" helyett?

Kedves MSZPs kommunikátorok, ha a gondoskodó állam koncepciója ellen akarjátok a kampányt futtatni, megmutatja majd azt is, világosan és közérthetően, hogy az eddigi politikátok a törzsszavazóitok legmélyebb indítékaival volt ellentétes.

42 komment

Címkék: kampány mszp reform népszavazás egészségügy


A bejegyzés trackback címe:

https://torzskocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr10345206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.19. 12:05:01

"eleve abból indultatok ki, hogy az állam rossz gazda"
Hát, nem hinném, hogy ilyen kis naivak. Szépen sorban módszeresen tönkreteszik az állami intézményeket, majd mutogatnak rájuk.
Persze, az is elképzelheő, hogy ilyen hülyék, hogy a dogma van előbb, és utána nem tesznek erőfeszítéseket az állami szektor normális működéséért.

A tandíj, úgy önmagában szvsz jó dolog (persze, nem így, ahogy most van). Tényleg motiváló tényező. Ha nem világos, megírom posztban, mert érdekes téma lehet másoknak is.

M a r c e l 2008.02.19. 12:19:21

Haha, mennyire érzelmi kérdés a politika. A szadesz plakátja "ordít", a Fideszé meg "mondja nekem", utána nem is vártam mást, mint a "megnyugodni" kifejezést...
Kis tudatalatti mozgatórugók...
De így van ez pascal mindenkinél, nem olyan nagy baj ez. Csak ne ketsd már az objektívitás látszatát, annyira kilóg a lóláb. Amúgy meg nem az MSZP kampányol a "ne szavazz a szocializmusra", hanem a szadeszé.
Mondjuk nem csodálkozom, hogy az igenek fognak nyerni. Fizetni senki sem akar. Miért akarna? Ebben a népszavazásban nincs jó válasz. A nem és az igen is rossz lesz és az is, ha érvénytelen lesz (mondjuk ez legyen a "nemt'om"). Itt nincs objektív válasz, itt csak érzelmek vannak. Hit. Személyiségem melyiket választja? Milyenek a szüleim? Szegény vagyok-e vagy gazdag?
Olvassa valaki a pártok programját? Naugye. Nézi valaki a parlamenti közvetítéseket? Mari néni? Mari néni a közélet iránt érdeklődik. "Hát aranyoskám, eztet nézem, mert elromlott a távkapcsoló".

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.19. 12:52:17

Nyilván rossz síkon folyik a vita ezekről a kérdésekről. Persze, a "nem akarsz fizetni, ugye" szöveggel etetik a prolikat.
Viszont az is fix, hogy így a vizitdíj és a tandíj szarul lett megvalósítva, és jobb volt a "reform" előtt.

bugris 2008.02.19. 13:32:22

Nem tudom, a kormánypártok vajon tudatosan osztották-e föl egymás között a kampányt. Mert én igazán csak az SZDSZ-től érzem, hogy a nemekre hajtana, a szocik mintha inkább érdektelenségre játszanának.
Így persze mindketten sikeresnek kommunikálhatják majd az eredményt. Az MSZP a várható részvétel miatt valószínűleg mondhatja majd azt, hogy a csendes többség otthon maradt, vagyis nincs kifogásuk az irány ellen. Az SZDSZ meg az 5%-nál magasabb nem-arányt (ami nyilván meglesz) eladhatja a saját sikerének, hiszen ők kampányolnak hangosan a nem mellett.
Ha meglesz az abszolút 25%, a Fidesz is sikeresnek nevezheti a népszavazást. Az MDF meg nyomhatja, hogy akik otthon maradtak, megcsömörlöttek a politikától.
Szóval, én úgy érzem, a végén mindenki győztesnek kiáltja ki majd magát, és a dolgok mennek tovább, ahogy most.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.19. 13:40:59

Tényleg, mit fog csinálni az ellenzék, ha meglesz a szavazás, és csodák-csodája, a kormány nem mond le?
Valamivel csak el kell babrálni addig. Ötletek?

bugris 2008.02.19. 13:44:45

Népszerűsíthetnék az alternatív programjukat?

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.02.19. 14:01:11

Mókuska, hol olvastad, hogy itt abszolút pártfüggetlen irogatás lenne folyamatban?? És különben is, figyeljél, az eredeti szándék szerint az MSZPé (majd megnézem, hogy tényleg az-e) ordít, a szadeszé mond. Minek ebből levonni bármit is.

A kérdés igenis egyszerű és érthető, kell-e vizitdíj vagy nem, és a válasz is könnyű: nem kell. Nem kell bonyolítani, ne tessék elbagatellizálni, mert a kell-e ÁFA kérdésre a válasz az, hogy kell. Ez a jó sík, refuse, magam részéről megyek és erre szavazok.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.19. 14:43:43

pascal: A vizitdíj, OK, szabad szemmel látszik, hogy többet árt, mint használ.
A tandíjnak viszont lehetnének elvileg előnyei...

bugris: ááá, az nem elég eredeti. Meg azt már egyszer eljátszották, és bejött. Semi kihívás se lenne benne.
A vizitdíj megszüntetésével kormányt buktatni, na, az már valami. Történelmi tett lenne.

Corry 2008.02.19. 17:14:12

Az egészségügyre nagyon ráférne egy erőteljes reform.
Aki ezt tagadja, az tényleg visszavágyik a cócalizmusba.

Az egy másik tészta, hogy ami most folyik az nem biztos, hogy a változtatások legjobbika. Nekem a széfek szúrják legjobban a szememet, mert az tényleg egy méretes baromság ebben a formában. Egy központi széfben kis dobozkák leplombálva, ha már mindenáron ilyet akarunk.

Én viszont gyanítom, nem ott van az egészségügyben a probléma, ahol vizitdíjat szednek: a háziorvosoknál és a szakrendelőkben, hanem az igazi gond a gyógyszerekél és a kórházakban van.

A pártok persze a saját politikai mondandójukat most az igenekbe és a nemekbe préselik bele, ez az ő színvonaluk, el kell fogadni.
Kampányidőszakban DVD-t és könyveket kell nézni/olvasni, nem pedig híradót és újságot :-))))

Corry 2008.02.19. 17:23:36

Még egy mondat az egészségügyről: mostanában, amikor annyi kórházat bezártak/átszerveztek, hogyan lehetséges, hogy az index nővér és háziorvos hiányról ír? Nem értem.

A gondoskodó állam egy fontos dolog, csak az se elhanyagolható, hogy kiről is gondoskodik, ha a többségről, mint nálunk, az azért gond.

vattafák 2008.02.19. 19:22:07

refuse/resist, megírhatnád külön posztban, akár egyenként is tárgyalhatnánk a három kérdést is, ha van rá vállalkozó.
bizonyára megpróbálnak megszédíteni a kampánnyal, és több érvet (egyáltalán!) nem fognak már felhozni: dönteni hát már most is lehet és érdemes is, mit tegyünk a választás napján.
nálam egyébként 2 nem és 1 igen a felállás, de szívesen más érvek mellé helyezném a sajátjaimat.

VIII. Nagyapó 2008.02.20. 00:06:15

Részemről érvénytelen, a pontos módján még gondolkodom. A mögöttes tartalom alapján ti. igen, ugyanakkor a gyomrom forog, amikor a "három igennel sokat spórolhatsz" üzenetet látom egy jobb sorsra érdemes párttól. Nem csak a legyen minden ingyé', hanem a szavazatért pénzt sugallat miatt is. Persze, a tanulságot bizonyára december 5-ből szűrték le - de az ellenkező tanulságra lehet, csak egy újabb bukás vezetheti rá őket.

A tandíj amúgy szerintem is lehet jó, és - ha nem is vagyok meggyőződve a feltétlen fontosságáról - a vizitdíj esetében is elírás a néhány tízmillió - gondolom; legalábbis többnyire inkább néhány tízmilliárdot emlegettek.

bugris 2008.02.20. 00:24:27

A "három igennel spórolhatsz" szlogen erősen rímel a 14. havi nyugdíjra. Ami színtisztán a politikai ellenfél szövegére történő "fedáksári" volt. És mint bebizonyosodott, hatástalan.
És, bár én felháborítónak tartom a vizitdíj ebben a formában történő bevezetését (t.i. hogy bevezetik a régóta TB-befizetőknek), szerintem közel sem olyan felháborító, mint a jelenlegi tandíj. Pedig azon már inkább túl vagyok, a másiknak meg inkább csak előtte.
(Remélem, vattafák kérése nem marad megválaszolatlanul, én nem szeretnék ezekről már posztolni, de ha mégis, talán majd a tandíjast felvállalom.)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.02.20. 10:11:31

A vizitdíj, a kórházi napidíj, és a tandíj egy dologban közös. A pénzbeni hozzájárulás mértéke minimális az igénybevett szolgáltatás költségéhez képest. Vagyis nem oszt és nem szoroz az eü kassza állapota szempontjából, hogy perkálod-e a 300 forintot, sem az oktatási költségvetésben nem tétel, hogy a hallgató befizeti-e az 1-2 százezret félévente. Értelmet ad a pénzek beszedésének a "nevelő" hatás, a szabályozás. Nem menjen orvoshoz vagy kórházba senki feleslegesen. Ne tanuljon senki olyasmit, ami később semmit sem ér. Kérdés az, hogy tényleg ezt akarjuk-e.

Az orvosnál és a kórházi napidíjnál a válasz már meg is van. Előfordulhat, hogy korábban többen mentek orvoshoz mint kellett volna. Nem számottevő. És az is előfordulhat, hogy a szerencsétlen nem tudott orvoshoz menni pénz nélkül. Nem voltak sokan ők sem, ez azonban nagyon szomorú. A tandíjnál. Miért is akarnánk a tanulástól távol tartni bárkit? Miután a kétkezi munka Kínába vándorolt, nem pont a tudáskincs lenne a versenyképes gazdaságunk alapja? És Simonyi Károly szavaival (nem a Microsoftos/űrhajós, az édesapja): mindegy mit tanulsz ha okosodsz. Ne legyen annyi kommunikációs szakember, jogász, és bölcsész? A kvóták szabályozása a megoldás és nem a tandíj, ahogy az másfél éve be is bizonyosodott. És senki se maradjon ki, főképp azért ne, mert a családja nem tudja azt az 1-2 százezret kifizetni. Svédországban fizet az állam ha tanulsz (röhej, de van aki ott középiskolát vált mert a másik többet fizet). Ha nekem ez a véleményem, egy baloldali, szocialista kormány miért erőlködik az ellenkezőjéért?

Megengedem, elvileg létezhet a tandíjnak, vizitdíjnak olyan formája, aminek a haszna több mint a kára. Nagy kérdés, hogy a faszkalap politikusok megtalálják-e ezt a formát.

Addig is, ha úgy merül fel, hogy kell-e vagy nem; egy tiszta és egyszerű kérdésről van szó. És a válasz is tiszta és egyszerű: nem kell. Az anyagi hozzájárulása minimális, és az egyéb szabályozó hatásai inkább károsak mint hasznosak. Kell az áfa, kell az szja, kell a társasági adó, és kellenek a nyugdíj és egészségi járulékok (ha úgy tetszik biztosítási díjak). Kicsinyes dolgokkal ne fárasszuk egymást.

Ha baloldali vagyok, akkor azt mondom, hogy nem az anyagi javak az elsődlegesek és gondoskodjon az állam. Ha jobboldali vagyok, akkor azt mondom, hogy dolgozzunk és gazdagodjunk, és dübörögjön a gazdaság annyira, hogy ennyi mindenkinek jusson.

bugris 2008.02.20. 10:38:46

A tandíjnál a pénzbeli hozzájárulás mértéke minimális?
Ha csak a számokat nézzük, így tűnhet. Talán ezért is kisebb esélye a másik két kérdéshez képest, hogy győzzön.
Nem tudom, ti hogy jártatok egyetemre, de nekem a szülői támogatás és az igen szerény szintű ösztöndíj kevés lett volna albérletre, utazásra, megélhetésre. Így is kellet melóznom mellette, hogy olyan "minimális plusz"-okra jusson, mint filmklub, mozi, több könyvtár, országjárás és igen, buli is. Mert mindez hozzátartozik az egyetemi léthez, hogy az ember ne szobában tanulva töltsön legalább öt évet, hanem tényleg összeszedjen valamit a jövőjére. És nagyon nem mindegy, hogy egy héten két napot, vagy hatot kell egy egyetemistának melóznia ahhoz, hogy boldoguljon.
Egy átlagos keresetű család, ahol két hasonló korú gyermek van, el tud most tartani két egyetemistát, akár tandíj nélkül is? Vagy az lenne a minőségi oktatás jövője, hogy mindenki melózzon mellette, aztán ha emellett még nem jut egy jeggyel jobbra (ami tudjuk, elég relatív, sokszor nem szimplán a tudáson múlik), akkor még fizessen is? Teher alatt nő a pálma? A például éjszakáit árufeltöltéssel töltő egyetemista még emellett teljesítsen is jobban a jobb családból jövőnél?
Úgy érzem elég rossz úton járunk, és a "fizessen, aki tanulni akar, de nem kitűnő"a legszemetebb demagógia most napjainkban.

trotli 2008.02.20. 14:49:29

Én még emlékszem a " Ne akarjon igaztalan vádakkal nyerni, kijelentem nem lesz vizitdíj" mondatra, most meg itt van.
Számomra ez egyszerű dolog, ugyanis, ha Én átvágom a megbízómat, akkor el vagyok bocsátva. Értem Én, hogy nem olyan az alkotmányunk azt nem tudjuk kirugni, de akkor sem így szerződtünk, hát most lehetőség van betartatni.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.02.20. 18:42:15

A költségvetéshez való hozzájárulásra gondoltam, az államkassza szempontjából minimális. Nem a családi kassza szempontjából. Nagy családnak, ahol több gyerek is lehet beteg egyszerre, komoly teher lehet a 300 forintokból összeálló többezret kipengetni, és bizony van olyan is, aki a tandíj miatt nem mehet egyetemre/főiskolára. Lehet vitatkozni hányan vannak így, de szívszorító.

VIII. Nagyapó 2008.02.20. 20:06:25

A tandíj kapcsán a lényeg szerintem nem az, hogy távoltartson az egyetemtől, hanem hogy egyrészt ha egy mód van rá, ne végezd évekig, másrészt anyagilag is megérje a jobb jegyre törekedni, harmadrészt legyenek elvárásaid az intézménnyel szemben. A másodikhoz persze az is kéne, hogy ne 15% legyen tandíjmentes, utána meg mindenki tandíjköteles, hanem a teljesítménnyel arányosan fokozatosan lehessen negatívból pozitívba kerülni.

Ill. elméletileg is helyesebbnek tartanám, ha halasztott/diákhitelből fizethető tandíj lenne és ennek megfelelően alacsonyabb adók, már csak azért is, mert utóbbit talán könnyebben be lehetne hajtani "vállalkozóékon" is.

De mindenekelőtt nem szeretném, hogy a Fidesz már megint azt szűrje le tanulságként, hogy minél mélyebbre megy a kampányaiban és a kommunikációjában, annál több szavazója lesz. Mert akkor aztán tényleg a büdös életben nem fog többé meglépni semmi népszerűtlent.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.21. 00:15:51

a három igennel sokat spórolhatsz az pont olyan műduma, mint a nem a szocializmusra. ezek a szolgenek nem a gondolkodó embereket célozzák.

szar ez, de a tömegek többet érnek.

megint sokan fikázzák a fideszt a "kérdések súlytalansága" miatt. merthogy vannak fajsúlyosabb elemek is a reformokban.
erre csak azt tudom mondani, hogy nyilván direkt a fidesz várt majd két évet a tényleges voksolásig.
egyébként meg a jövőbe láttak, és szándékosan nem vettek bele más elemeket is.

a politika nem kell hogy napi téma legyen, de kétségtelenül több, mint négyévente két vasárnap.

a pazarló, rossz állambácsiról pedig csak ez jut eszembe:
állami pénzből fizetett emberek állami és egyéb kommunikációs csatornákon, közpénzből finanszírozott reklámban mondják el nekem, hogy az állam milyen rossz gazda. nem visszás ez egy kicsit?!

megjegyzo 2008.02.21. 19:29:31

Nagyapó, azt, hogy ne végezd évekig az egyetemet, nem a most tervezett tandíj akadályozná meg, hanem ha a normál idő elvégzése utáni félévekre kellene fizetned. Az ösztönzés pedig akkor is megvalósulna, ha pl. a felső 50% ösztöndíjat kap, az alsó 50 viszont fizet (persze progresszíven). Azzal szemben pedig vannak fenntartásaim, hogy a tandíj hozná meg a minőséget. Lehet, hogy hülyeség, de akkor ezen az alapon jelenleg nem a fizetős iskoláknak kellene a legszínvonalasabb oktatást nyújtani? Szóval ez az egész jelenlegi tervezet egy elbaszott dolog, a mögöttes érvelés ("mé' fizesse a vidéki lakatos a gazdag gyerekek bulizását") ocsmány demagógiájáról nem is beszélve.

Off
tudom, hogy kibicnek semmi sem drága, de mostanában eléggé ritkán jönnek új posztok, pedig nagyon jó blognak indult ez, jó kis csapattal. remélem, nem haltok el.

Corry 2008.02.21. 20:53:46

Valahol egy nem sikeres társadalom nem sikeres politikai elitje győzködi a nem sikeres népet 3 nem jól sikerült kérdésre adandó válasz érdekében.

A tandíj is lehetne jó dolog a maga módján. Én fiatalemberként elhűlve hallgattam egy nagynevű professzoromat, aki a kollégájáról mesélte, hogy a szemeszter utolsó előadását nem akarta megtartani más elfoglaltsága miatt. Felállt az évfolyamelső és tisztelettel megkérte a professzor urat, hogy egy más időpontban, de tartsa meg előadását, mert az nekik jár. Bizonyára kifizették, de ez nekem akkortájt nagyon új dolog volt. Sajnos még most is az, pedig már 18 éve gyűrjük a kapitalizmust, de a hozzáállás maradt.

Fentebb írja denevér:
--
denever 2008.02.21. 00:15:51
a három igennel sokat spórolhatsz az pont olyan műduma, mint a nem a szocializmusra. ezek a szolgenek nem a gondolkodó embereket célozzák.

szar ez, de a tömegek többet érnek.
--

Na igen a tömegek sokat érnek, főleg a behülyített fajta, de azért itt arról sem szabad elfelejtkezni, hogy pl. ha az orvosok egy része ennek hatására nyugdíjba illetve külföldre megy, akkor tényleg a tömeg sokat fog érni.

A "mondj nemet a szocializmusra" sok szempontból támadható. A Szadi nem sok értelmeset mondott mostanában, sőt ...
De ha a fenti szlogenjüket kicsit átalakítanánk olyanná, hogy mondj nemet arra a mentalitásra, amit örököltünk és a 3 igenhez vezet, akkor már nem is akkora baromság az egész, persze ezt így azért nem lehet leírni, mert nem értenék meg az emberek.

Corry 2008.02.21. 20:55:28

Ja a tandíjas sztorinál kimaradt, hogy ez nem kis hazánkban történt meg, hanem Ámerikában. Ez persze sejthető is volt.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.02.22. 11:05:30

"a három igennel sokat spórolhatsz az pont olyan műduma, mint a nem a szocializmusra. ezek a szolgenek nem a gondolkodó embereket célozzák"

A fenti írást pontosan az a gondolat szülte, hogy amíg a Fidesz-kampány többé-kevésbé a szokásos sefüle-sefarka alapot nyomja, a MSZP/SZDSZ társulás által képviselt "mondjunk nemet a szocializmusra" igenis elindít egy gondolatsort.

Itt a "nem" mondása a nem a munkásőrségre, az egypártrendszerre vonatkozik, hanem a szociális, jóléti és gondoskodó állam modelljére.

Ti, ott a szocialista-liberális koalícióban, komolyan gondoljátok, hogy a gondoskodó állam modellje Magyarországon lehetetlen? És ha igen, miért nem húztok el a vérbe gyorsan? Mit gondoltok, mire fel kaptátok meg a kormányzásra a felhatalmazást??

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.22. 11:29:13

Pascal:
hehe, ugyanazt mondod, mint TGM. Persze, ebben igaza van :)

A vizitdíjjal kapcsolatban meg talán a legfrappánsabb ellenérv:
gyakorlatilag többe kerül beszedni, mint amennyit hoz a konyhára.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.22. 12:28:27

valahol az ufin leírtam egyszer, hogy mi mennyi a vizitdíj esetén, és mekkora érdekes visszásságok vannak pl csak a háziorvosok esetében. érdemes összevetni a számokat:

15-60 év közötti ember háziorvosi ellátása 168-170 HUF/fő költséget emészt az oepből havonta. ennyit kap a háziorvosi praxis. 14 év alatt 4x, 60 év fölött 2.5x

ezzel szemben, ha becsattogsz egy quarelinért, rögtön 300-at fizetsz az orvosnak. ha havonta 2x, akkor az már 600. de az oepnél továbbra is csak 168 HUF.

a kérdés az, ha eddig az elég volt, (elég volt?), akkor miért kell ezt megfejelni a kétszeresével minimum?

persze lehet hörögni - és fognak is sokan, mint pl. a Mester - hogy "ne azt kérdezd, mit tehet érted az állam..."

na, és speciel elég sokat teszek az államért. személyi jöv. adóval, járulékkal, áfával, gépjárműterhekkel, jövedéki adóval.
ezek után van jogom kérdezni?

Corry 2008.02.22. 15:26:55

A denever logikáját a háziorvosok felől nézve azt kéne látnunk, hogy a vizitdíjból majdnem kétszer annyi pénz jön be nekik, mint az OEP-től. Ez azért nem igaz teljesen, függetlenül attól, hogy jó e a vizitdíj vagy senem.

Pascal, a gondoskodó állam és szolidaritás meg egyebek úgy kéne hogy kinézzenek, hogy: "mindenki lehetőségeinek megfelelő mértékben járul hozzá a közös kasszához és szükségleteinek megfelelő mértékben részesül az ellátásban".

Ezzel én egyet is értenék, csak a baj az, hogy a mondatba foglalt két állításból semmi sem igaz.
Úgy lenne igaz, hogy mindenki lehetőségeinek megfelelő mértékben húzza ki magát a közterhek viselése alól viszont amikor szükségletei támadnak, akkor elvárja, hogy akár feleslegesen is finanszírozzák azt.

Mondom, a morál része még nem megy, az még a régi a "Kádár apánk" alatt volt divat ez a gondolkodásmód.

Én úgy gondolom, hogy úgy kéne ezt a szolidaritást, közteherviselést, gondoskodó államot megvalósítani, hogy pl. mindenkinek evidens legyen, hogy egy állami intézményben is lekapcsoljuk a villanyt (ténylegesen és átvitt értelemben is) ha nincs szükségünk rá, mert azt is mi feizetjük.

vattafák 2008.02.23. 12:22:02

Corry, a professzorod meséjét én egy magyar vendégtanárról hallottam (nevére nem emlékszem), némethonból karácsonyozni akart korábban hazajönni.
da botorságnak gondolom a feltételezést, hogy csupán mert fizet a delikvens, már öntudatosan az elvárásainak is hangot ad. ez itt ojrópa más része, megszoktuk, elviseljük, hogy még ezt is a nyakunkba kaptuk, és viseli, aki bírja. a tandíjat kevesebben bírjuk majd.

Corry 2008.02.23. 17:56:48

Vattafák, én is észrevettem, és rögtön a köv. kommentben javítottam, hogy a nekem elmesélt történet az USA -ban történt valamikor a 70-es években kb.

Én nem feltételeztem azt, hogy a magyar hallgató rögtön fogyasztóvá is válik, mert ahhoz sok mindennek kell még megváltoznia.
A változás akkor se lenne nagy baj, ha közben a tandíj meg is szűnne, vagy nem is lenne.

A tandíjas posztban pedig megemlítettem, hogy nemcsak tandíjat lehet szedni, illetva nem is kellene, csak az intézménynek legyenek gazdasági kapcsolatai, más szavakkal szólva, hogy a kibocsájtott szakemberre legyen is szükség valahol.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.02.26. 22:31:34

Ez az agymosós szadesz reklám basszus... holnap talán azt kell megtudjam, hogy Európa azon népei, akik még nem vezették be a vizitdíjat és a tandíjat, optimális esetben megússzák egy sima nemzethalállal.

bugris 2008.02.27. 09:01:51

...de legalábbis minket irigyelnek. ;)

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.27. 14:51:28

Hagyjuk az állami egészségbiztosítást a hanyatló svéd szocializmus ópiumának! Nincs nekünk erre szükségünk! Nem igaz, Pelikán elvtárs?
A maradi szocialistáknak, ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyenek privát egészségügyi pénztárak! És lettek privát egészségügyi pénztárak. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.

Vahúr 2008.02.28. 14:56:14

Ujabb gyöngyszeme a kampánynak!!! Megalakult a FASZ! De most komolyan, és kampányol a népszavazás kapcsán.

Nézétek meg:

hvg.hu/itthon/20080226_FASZ_mediahekk_anarchista_nepszavazas.aspx

bugris 2008.02.28. 19:03:43

Hát elég erősen kilóg a ló...F.A.SZ.
Bár kétségkívül ügyesebbek a vizslásoknál. Kíváncsi leszek, amikor a szocik az esetleges nagyszámú távolmaradóra hivatkoznak majd, megszólalnak-e az "anarchisták" hasonló módon, vagy a dicsőség learatására már nem kapnak pénzt.
De röhögni azért jók. Nem tudom, a kormányt megdönteni nem akaró anarchistákban mi a legviccesebb, de azt hiszem a kopirájtot nehéz überelni. :))

is 2008.02.29. 11:19:03

denever: 168Ft/hó + az ingatlantámogatás + az eszköztámogatás. ezeket szándékosan felejtetted el, vagy csak tudatlanságból? és a vizitdíj az eszköztámogatást váltotta ki. és persze max. évente 2x csattogsz be, tehát a 600Ft-ot a min. 12*168~2000Ft-hoz kell számolni. ez szimpla csúsztatás volt.

is 2008.02.29. 11:24:19

az, hogy hekk, az egyértelmű. de ha már lehet fantáziálni, akkor én bedobom, hogy azt szondázzák, hogy lehet-e egy újabb pártnak helyet csinálni. próbálják az emberek fejében elérni, hogy szakadjanak le mindkét nagy erőről, létrehoznak egy vákumot, aztán abba robbantják bele az új pártot.

nem állítom, hogy igazam van, de összeesküvés-elméletnek ez is jó. mert azért Gyurcsányt ilyen negatívba tenni még gerilla-kampánnyal se csinálnám. mi értelme van rövid távon nyerni, ha a Gyurcsány-utálatot meg erősítik. pont marketing szmpontból ennek semmi értelme, a Vizsla se szidta együtt OV-t meg GYF-et, csak GYF-et meg Kókát.

is 2008.02.29. 11:36:19

"Nem négy évre szóló diktatúrát alapít aki választást nyer, ezt is meg kellett tanulni." ki is mondta kormányfőként, hogy a parlament elmegy ellenzék nélkül is? asszem ott már megtanultuk, hogy ilyen 4 éves diktátort többet ne válasszunk. ez már a második utánnyomás csak, és tényleg 5 milliárdba kerül.

bugris 2008.02.29. 12:03:36

Egy kampánynak nem feltétlenül a közvetlen meggyőzés a célja. Az is lehet, hogy muníciót adjon a híveknek a meggyőzéshez.
Például egy kormánypárti egyetemista ma nehezen tud érvelni a tandíj mellett, de egy ilyen kampány segíthet neki hogy távolmaradásra bírja habozó évfolyamtársait.
Vannak kampányok, amelyek ilyen közvetett hasznokért folynak.

És hogy ez Gyurcsánynak is ártana? Elég csak ránézni a politikusok népszerűségi listáira. OV és GyF más-más végén vannak azoknak a listáknak.
Minden őket együtt ábrázoló kép, minden közéjük tett egyenlőségjel igenis Gyurcsánynak használ.

És nincs kétségem afelől, hogy a F.A.SZ.-szal kampányolók 2010-ben gondolkodás nélkül fogják behúzni a szocikra.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.02.29. 15:40:55

Hogy fair legyek, ma hallottam egy korrekt népszavazási reklámot. Éppen az MSZPtől, a Petőfit hallgatva az autóban. Azt mondta, hogy a befizetett díjak az intézménynél maradnak és jobb orvosi ellátást, oktatás tesznek lehetővé. Eltekintve attól mennyire kis pénzről van szó; ez valóban egy mellette szóló érv. Vannak érvek ellene is, jobbak, erősebbek és konkrétabbak mint "jövő igennel kezdődik", vegyük elő azokat is.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.29. 16:33:03

Hát, ja, az adó meg mehet más célra. Tehát effektíve adóemelés történik. Persze, van mire költeni, a baj csak ott van, hogy hülyén költik a közpénzt.

Vidéki 2008.03.01. 08:20:38

A rendszerváltó politikai elit annakidején nem a vadkapitalizmust, hanem az annál modernebb szociális piacgazdaságot tűzte ki célul. Nagyon furcsának tartom, hogy az a párt, amelyiknek a nevében benne van az a szó: „szocialista”, képes ennyire elhajolni a vadkapitalizmus irányába.

Vahúr 2008.03.04. 09:20:33

Nagy valószinűséggel az emberek nem a kampány miatt fognak részt venni a szavazáson, hanem azért mert elegük van a mindennapjaikat egyre nehezebbé tevő történésekből. Pláne így a fűtési szezon vége fele.

Ilyen ritka pocsék kampányt is rég láttam amit a Fidesz csinált most. Homájos üzenetek, langyos plakátok, pedig magas labda volt amit kommunikációs szinten egyenlőre elpasszoltak.
süti beállítások módosítása