Törzskocsma

Most először, szível és lélekkel drukkolok neked, Fletó. A koalícióban uralkodó állapotnak - miszerint a kisebb párt a farkánál fogva csóválja a nagyot - itt volt az ideje véget vetni. Az elbukott népszavazás ellenére megerősödsz a párton belül. Sőt azoknak a szavazóknak is visszatér az önbizalma, akik a szadesz által erőltetett reformlépések miatt fordítottak neked átmenetileg hátat. Hajrá és hajrá tehát, ha már eddig volt bőr a képeden maradni, most már nehogy lemondj. Ha az SZDSZ kilép a koalícióból, legyen az ő baja. És igazad van, ez nem ugyanaz a folyó: akkor egy egységes és erős párt - Kunczével - tudott dirigálni, most Kóka bukott, megosztottak, belső vitától terhesek. Ha lépni akarsz, akkor most kell, a legkisebb kockázat elve miatt. Végső soron kisebbségből is lehet kormányozni.

Csak még egyet: az ellenzéket hagyd már. A Fideszt, az 1998-2002 közötti kormányzási időszakot, személyesen Viktort bámiért felelőssé tenni kár. A hibáid, őszöd előtt és óta, mindenki előtt nyilvánvalóak.

Az ellenzék is beláthatná végre, hogy hagyni kell a dinnyét megérni. Épp most nem szabad előrehozott választásról meg ilyesmiről összevissza nagyképűsködni. A vekkeres ultimátum után ezt már megtanulhatta volna. Az Alkotmány éppúgy nem teszi lehetővé mint eddig, koalíciós vita ide vagy oda. És jó lenne nekik egy csonka és problémás kormányzati ciklus, a végén egy lehetséges elbukott választással !? Vajon hogyan reagálnának a tőzsdék? 2010 2012-ben mit tennének azok a szavazók, akik odáig láttak és megették, hogy "a Fidesz alacsonyan tartja a gáz árát", vagy "nincs szükség népnyúzó reformra" ?

Ki ne emlékezne, mekkora volt a botrány nálunk, amikor a Combinok sorban leálltak, sőt egy oszlop is kidőlt. Végső soron a BKV-vezér állásába került. Persze ment a szöveg rögtön: állami vállalat, hozzá nem értés, szégyen, privatizálni rögtön. Nem mondom, van benne valami. Lám a britek ma megnyitnak egy terminált és tökéletes káosz. Pedig közhely, tananyag, ahogy a németek Münchenben a 90es évek elején megnyílt új repülőteret tesztelték.

Megkérték a hadsereget, hogy segítsenek. A katonák összecuccoltak a laktanyában, mindenki kapott egy - fiktív - repülőjegyet. Teherautók vitték őket a bejárathoz. A katonák leugráltak, megkeresték a bejelentkező pultot, check-in és csomagfeladás, útlevélel, biztonsági ellenőrzés, kapu. Létszámellenőrzés a betonon: ott van a katona és ott a csomagja? Aztán érkezés ugyanígy, hasonlóképp. Annyi emberrel, ahányra egy zsúfolt napon számítani lehet. Iratok rendben? Eltévedt valaki? Elvesztek a csomagok? Nem? Akkor zöld a lámpa, mehet. Az előző napi járatok a régin szálltak le. Éjjel az összes gép átrepült a régi reptérről az újra. Az aznapi járatok onnan indultak. Egyszerű és zseniális.

A szuperprofi brit cégnél erről nem hallott senki, szemmel láthatóan. Ennek fényében nem is akkora szégyen a Combino-ügy. Ne heveskedjünk, ne privatizáljunk. Megesik az ilyesmi. Hozzá nem értés, hülyeség, az határtalan és megállíthatatlan: és nálunk ebben az esetben - végre - a "személyi konzekvencia" kifejezést következetesen értelmezték.

„Vére rajtunk és fiainkon”

Történt egy és más az elmúlt hetekben. Lehet úgy tenni mintha semmi sem, sőt mindent a demagóg ellenzékre fogni, kedves Ferenc. Horn Gábor szavai mellett mégsem érdemes csak úgy elmenni. Érdemes megfontolnod a lemondást, bár nem úgy ismerünk téged. De megbuktál volna? Szó nincs róla. Ha akarsz, ha van elég bőr a képeden, maradhatsz. Az Alkotmány egyértelműen rögzíti,  milyen körülmények között lehet valakit meneszteni. Hiányzik egy feltétel: az Országgyűlés képviselői többségének meg kell egyeznie az új miniszterelnök személyében. Akik a népszavazás alkotmányosságát vagy ezt nem értik, hőbörögnek, megvan a helyük: irány a Kossuth tér, alkotmányozó nemzetgyűlés. De mi maradjuk józanok.

Ha lemondasz vagy ha elküldenek egy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, akkor itt a vége. Ha nem, kell neked egy terv. Ha egy kosárcsapat szégyenleteset bukik, akkor, ha az edző maradni akar, fel kell hagynia a körülmények, a bíró igazságtalansága miatti siránkozással, gondolkoznia és változtatnia kell. Ha neked nem megy egyedül, találjuk ki együtt.

Már majdnem azt adtam címnek, hogy Beszéljük meg ... elég égő lett volna.

Szóval az előző posztomban nem akartam belemenni egy vicc-magyarázatba, mert annál cikibb talán nincs is, emiatt viszont adós maradtam azzal, hogy akkor minek is írtam be. Most akkor átesem a ló túloldalára, mert a kérdés nyilván összetett, de akkor most jól csokorba gyűjtöm az érveimet. Előre bocsátom, hogy nekem sincs igazam, csak véleményem.

A modern demokrácia nem a többség munkásökle (az ugyanis a proletárdiktatúra), hanem a többség akarata, amely akarat az én fejemben szellemi eredmény kell, hogy legyen, és nem indulati. Az emberek mindennapjaikat nem azzal töltik, hogy kibogarásszák az állam működésének mozgatórugóit, felismerjék az összefüggéseket. Amikor megkérdezik őket, akkor szellemi hátrányból indulnak, nem a szellemi képességeik, hanem a kevesebb ezzel eltöltött idő okán.

Így tehát az emberek megkérdezése kockázatos dolog, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy legalább a szükséges mértékben értik, hogy miről szavaznak. Pláne kockázatos, ha direkte torzítjuk is az információt, direkte mást mondunk nekik, hogy miről fognak szavazni, mint amiről ténylegesen szavaztatjuk őket. Még plánébb, hogyha direkte nem is a szellemi, hanem az indulati, munkásököl akaratra hajtunk. A munkásököl ugyanis olyan, mint a Fradi B közép, nem jön meg neki az esze. ha már egyszer elszabadítottad, akkor az már önálló életre kel, például TV-t ostromol. A világtörténelemben volt egypár elszabadítása a munkásökölnek, egyikre sem büszkék a történelemkönyvek. A nyilvánvaló, de sokak szerint már lejárt lemez fasizmus helyett mondjuk példának az Abu Greib-i elszabadított amerikai katonákat.

Namármost a mostani népszavazáskor elszabadították a munkásöklöt, azt a +10% részvételt és +15% igent, amit senki sem várt.

Mavo mester írt egy figyelemre méltó hasonlatot a kormányzásról, ellenzékről.
Miután megnéztük a posztját, kicsit jobban kibonthatjuk e kép részleteit.
Ki utazik a buszon?
Szerintem egy kiránduló gyerekcsoport, néhány kísérővel. A kisiskolások az alapján szavaznak, hogy milyen jó dumákat mond a vezető a mikrofonba, és hogy a mekinél áll-e meg pihenni, vagy a halászcsárdánál.
A felnőttek úgy döntenek, hogy ínnye, ácsi, a hétszázát, majdnem nekimentünk annak a fának!
És mellesleg ők azok, akik értékelik a halászcsárda egészségesebb ételeit, a finom vörösbort. De nem ennek kéne elsődleges prioritást adni, azt hiszem.
A fidesz tömény hülyesége a gyerekeknek szól. Ez nyilvánvaló. Kőkemény igazmondást politikuson számonkérni a jelenlegi demokrácia rendszerében nincs értelme.
Most a szlogeneké, az érzelmeké és a legyártott imázsoké a pálya.
És ebbe ugyanúgy beletartozik a szakértelem-típusú mantrázás is, kedves barátaim!
Azt hiszem, az okos választó empirikusan áll hozzá, megnézi ki mit alkotott kormányon.
Ez az igazi mércéje egy politikusnak.
Ha meg programokat, szlogeneket tanulmányoz, akkor olvas a sorok között, ha van egy csöppnyi esze.

Az árampiac "liberalizációjának" problémáival kapcsolatban egész jó cikkeket lehetett olvasni - pl. Kaderják Pétertől a Heti Válaszban, vagy hosszabban a Reakcióban.

Egy "nemzeti bajnok" kinevelése ebben az esetben azzal jár, hogy csinálunk egy klasszikus monopóliumot. Ennek köszönhetően a vállalkozások számára 20-30 százalkékkal nő az áram ára, tovább nehezítve a gazdaság amúgy is siralmas helyzetét, és végső soron elbizonytalanítva rengeteg ember megélhetését. Cserébe lesz egy pénzzel jól kitömött nagyvállalat 100 milliárdos profittal, aminek - micsoda büszkeség! - magyar a menedzsmentje, viszont nem nehezedik rá különösebb nyomás, hogy olcsóbbá tegye a működését. A feleslegükből nyilván jut majd valami néhány magyar alapítványnak - vagy pártnak.

Ez az egész egy túlzottan is egyértelműen rosszul kivitelezett átalakítás volt; iskolapéldája a korrupciós posztomban leírt másodlagos károknak.

Gyurcsány végre nagy nehezen úgy tűnik - ki tudja, miért, talán a némi népszerűségre szomjazva, talán valamiféle ellenérdekeltség okán - elszánta magát arra, hogy változtasson a dolgon.

És ki ront neki mindjárt a legnagyobb zajjal, hogy úgymond "tönkretesznek egy jól működő* nemzeti vállalatot"? Hát persze, hogy a Magyar Nemzet. Meg ami nagyobb csalódás, hogy Navracsics is.

Hibázik épp eleget ez a kormány - miért azt kell kipécézni, amikor végre valamit korrigálni próbál?

Persze az elhíresült Strabag-hirdetések után miért is lepődök én meg ezen...?

 

* Belső forrásaim ezt a nézetet nagyon nem osztják...

Minél fontosabb a kérdés, annál pontatlanabb rá a válasz.

Á la Heisenberg.

(ld. filozófia vs. matematika)

Tisztelt Miniszterelnöki Úr!

Ezúton közlöm, ha nem vette volna észre. Ön megbukott. A 3 millió szavazó, aki az igenekre ikszelve véleményt nyilvánított, jó félmillióval több, mint amivel eddig bárki választást tudott nyerni. És koalíciós partnere jól mondta, nincs itt helye magyarázkodásnak, Önt elküldték a picsába.

Egy következményekkel bíró országban persze Ön már másfél éve nem lehetne miniszterelnök. De most, bárhogy is szóltak a kérdések, véleményt mondtak az emberek. Az Ön által is olyan nagyra tartott Köztársaság polgárai. Szinte függetlenül a kérdésektől, függetlenül attól, hogy van-e egyetemista vagy beteg a családban, a válaszok egyöntetűek voltak.
A szavazók nem a három kérdésről, hanem Önről mondtak véleményt.

Nem tudom, a megboldogult vizitdíj, tandíj és kórházi napidíj mennyire voltak jó intézkedések. De pocsék érzés volt Viktort hallgatni vasárnap. Ahogy kifejtette, hogy megtalálta a magyar nép egyesítéséhez vezető utat. Ami persze - ezt pontosan tudja, és a továbbiakban a tőle megszokott profizmussal építeni is fog rá - az állításával ellentétben nem a büszkeség, hanem a piszkos anyagiak. Mindeközben a helyzete stabilabb, mint valaha, elvi alapokon álló kis- vagy középpártnak felnőni mellette esélye nincs. Áderen legalább látszott, hogy nagyon szarul érzi magát.

Lehet beleharapni a bukta közepébe is, ahol a lekvár van. Az jó dolog, De a buktához hozzátartozik a két vége is, szárazon, töltelék nélkül. Hát most ez jutott a kormánypártoknak. A szimpla vereség akárhogy kimagyarázható. De a 3 millió bizony egy félmillióval több annál, amivel simán választást lehet nyerni. Ez már fájdalmasabb, mint egy lépcső tetejéről pofára esni.

Pár éve egy baloldali politikusunknak alkalma volt már az európai energiaügyekben való felkészületlenségét demonstrálni. Kovács László, a legenda szerint, egyfajta politikusi meghallgatásra készült, amelyik a szokásos európai udvarias ámde szőrszálhasogató formát követi. Ugyanezen legenda alapján gecizős vizsga lett belőle és véletlenül pont épp energiaforrásnak nevezte a hidrogént, energiahordozó helyett. Hiába köpte-vágta, ezért kivágták. Ha a legendát félretesszük, valójában inkább  alapos és mély nemtudásról lehetett ott szó. László még azt sem tudta, az energiának mekkora stratégiai jelentősége van, azt hitte, a meghallgatás csupán formailtás. Figyeljünk mire jutott egy másik felkészült szakemberünk, Gyurcsány Ferenc a pótvizsgán.

Itt az ideje leleplezni a világtörténelem eddig legjobban titkolt összeesküvését. Kik állnak a háttérben? A legfondorlatosabb összeesküvők: a magyar közpolitikai elit tagjai.

Az összeesküvés kezdete több évre nyúlik vissza. A kiváló magyar közpolitikusok azonnal felismerték, hogy Alan Greenspan erőteljes kamatvágásai milyen veszélyeket rejtenek magukban: Előre látták az amerikai ingatlanpiaci buborék kialakulását és mindazt a tőke- és pénzpiaci kalamajkát, amit közönséges halandók számára csak mostanra vállt nyilvánvalóvá.

Előre látni a jövőt egy dolog. De a magyar közpolitikai elit cselekedett is - és egy egyedülálló tervet dolgozott ki az ország védelmében.

Csalhatatlan logikával felismerték, hogy a hitelpicai buborék irreális eszközértékeléshez és későbbi összeomláshoz vezet. A kérdés csak az volt, hogyan lehet mindezt elkerülni?

A dilemma nem triviális. Az amit kevésbé szofisztikált közpolitikusok "felelősségteljes gazdaságpolitikának" hívnak teljesen alkalmatlan egy kis nyitott gazdaságban az ingatlan- és hitelpiaci buborék elleni küzdelemre. A fegyelmezett költségvetési politika például a gazdasági kereslet lehűtése helyett még nagyobb tőkebeáramlást  indukál - és ez még erősebb áremelkedést, még nagyobb buborékot okoz.

Nem, meg kellett győzni a világot arról, hogy a magyar közpolitika nem méltó a bizalomra. És itt kezdődött el a nagy magyar összeesküvés.

A magyar közpolitikai szereplők, nem kis személyes reputációs kockázatot vállalva, szisztematikusan elkezdték hinteni a kétség kicsiny magvait. Szándékosan durva pártpolitikai küzdelemnek álcázták a nyilvános szakmai vitákat. A politikusok rövidlátó és populista programokat hirdettek - és a tökéletes álcázás kedvéért ezeket meg is valósították. Kazinczy nyomdokain a nyelv fegyverét és bevetették (ld. böszmeség) a minél tökéletesebb illúzió kedvéért. Az összeesküvés csúcspontján gondosan koreografált embertelen brutalitást sugalló utcai jelenetek sorát mutattak be.

Egyszóval a külvilág részére sikerült egy alkalmatlan, rövidlátú elit és politikai vezetés képét kelteni. Ügyesen sikerült kijátszani a nemzetközi pénzvilág éberségét és elérni, hogy a külföldi befektetők elforduljanak az országtól.

És az összeesküvés sikerült: Nem volt spekulatív tőkebáramlás, nem alakult ki magyar ingatlanpiaci buborék. Egyedülálló teljesítmény. Abszurd.

Elsöprő győzelem született, nem csak épp átcsorogtak az igenek a határon. A kormányzó pártoknak komoly üzenet és kudarc. Alkalmuk van azt megmutani, hogyan kell elegánsan veszíteni. A kieső pénz a legutolsó kérdés most: néhány tízmilliárd. Bár nem parlamenti választás történt, annál mégiscsak többről van szó mint egy költségvetési részprobléma. 

Először és elsősorban intézkedni kell a konkrét kérdések, a kórházi napidíj, a vizitdíj, és a tandíj eltörléséről. Bár egyetértek azzal, hogy ez a lehető leghamarabb megtörténjen, túlzásba vinni sem kell. A kérdések csak a következő évre vonatkoznak. Csakhogy ezzel nincs vége a tanulságok sorának, és ezen kell a legkevesebbet törni a fejünket.

Másodszor, érdemes elgondolkozni azon, hogy milyen alternatívák maradnak. Az egészségügy, a nyugdíjrendszer, az oktatás problémáit nem vitatja senki. Az elutasított kérdések nem megoldások, nem is voltak azok soha. Túl vagyunk az előnyők/hátrányok értékelésén. Ideje visszatekerni a szalagot: mi is a probléma? Mit is szeretnénk egészen pontosan megoldani? Milyen lehetőségeink vannak? És ezek közül melyik a legjobb? Ha ilyen nézőpontból tekintjük, nem az elutasított kérdések voltak a nyerő válaszok elejétől fogva. Itt az ideje váltani.

Harmadszor, azoknak a vezető politikusoknak, akik az elutasított kérdésekre a költségekkel gondoltak visszavágni, akik azzal kezdték, hogy "nem pótoljuk, nincs rá lehetőség" - kvázi "akkor most majd jól megbánjátok"-szerűen - nincs helyük a kormányban.  Az igenek száma sokkal-sokkal több annál, amit így lehetne elintézni. Kreatívan és pozitívan kell a folytatás lehetőségeit megkeresni, kompromisszumot keresve. Szűklátókörűen, makacsul, sértődötten nem lehet folytatni. 

Ellene vagyok annak, hogy a elsöprő győzelmet "elkergetni a kormányt"-két kellene értelmezni. Ferenc talán-talán lemond ha elszégyelli magát, de eddig sem erről volt híres. Maradjanak, ha már annyira akarnak. De elvárom, - és ezzel nem vagyok egyedül - hogy felelősen és elegánsan veszítsenek, a konkrét kérdések visszavonása mellett mind az elvi, mind a személyi konzekvenciákat levonják.

Egy faszi meghal, pokolra jut. Belép, az ördögök elkezdik kísérni, és magyarázzák, hogy minden nemzet fiai saját üstben főnek. Jön egy üst, faszi kérdezi, kik ezek.
- Ezek az oroszok
- És hogy-hogy nem jönnek ki?
- Van őrség, ha az egyik ki akar jönni, elő a Kalasnyikovot, sorozatot a feje fölé, rögtön visszahűzza.
Mennek tovább, következő üst:
- Itt nincsenek őrök
- Ide nem kell. itt vannak a németek. Kitettünk egy nagy táblát: kijönni tilos. Betartják.
Mennek tovább, harmadik üst.
- Itt se őrök, se tábla. Hogy maradnak benn?
- Ide egyik se kell, ezek a magyarok. Ha az egyik ki akar jönni, a többi visszahúzza.

Sikeresen eltöröltünk mindent.

Nem tudom, a kampánycsend vajon a bloggerekre is vonatkozik-e. Bár már úgyis elmondtam a véleményemet, de ez a szájbefogós dolog akkor sem tetszik. Aki érdeklődve közelít a közélet dolgaihoz, és esetleg még szórakoztatja is egy jó kis politikai csihipuhi, annak nem esik ez túl jól.
Van abban valami, hogy jó érezni ilyenkor a puskapor szagát. Lehet, hogy máskor büdös, de ennek itt és most ugyanúgy van helye, akár a lábszagnak meccs után az öltözőben. Aki finnyás, úgyis befogja az orrát.

De az utolsó napra leállni? A csúcs előtt?
Olyan ez, akár a megszakított közösülés.
Tegye csak fel bátran a kezét, aki szerint az jó.

Csak a magam számára akkor rögzítem, hogy vasárnap hogyan is fogok szavazni és miért. Azokat az érveket gyűjtöm össze s rágom meg, amik az agyamig is elértek, ami csak a fülemig jutott, azokat ugranám.

Először is nekem minden kérdés ugyanarról szól (co-payment), tehát egyformán fogok szavazni. (hacsak alább nem jön ki más). Lehetett is volna egyetlen kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a közszolgáltatásokat ezentúl is kizárólag a közös kalapból (adóból) finanszírozzuk?", és akkor legalább a papírszínes-összeesküvés-lánclevelet megspóroltuk volna. Így négy lehetőségem van: igen, nem megyek el, érvénytelen, nem. Vegyük sorra:

A csimpánzok csapatban szeretik az időt tölteni, dehát sokan vannak, és mindenkinek más jut az eszébe, hogy mit szeretne csinálni. Az egyik banánt enne egy távolabbi ligetben, a másik inkább a patakparton buzizná a köveket, a harmadik a közeli réten hempergőzne, a negyedik ágakon ugrándozna. El kell dönteni, hogy mit csináljon az egész csapat, mert legjobban mégiscsak együtt szeretnének lenni.

Reggel a csimpánzok leülnek egy körben. Az egyik feláll, elindul arra, amerre szeretne. Az irányból, meg néhány mozdulatból a többiek tudják, hogy mit akar, nem kell hosszas kampányt folytatnia. Akinek tetszik, az mozog kicsit arra. Figyelik egymást, ha elegen mozognak, akkor úgy tűnik jó lesz, felszedelőzködnek, odamennek.

Gondolkodtam, megér-e a kamu anarchista kampányszervezet többet annál a pár hozászólásnál, amit itt rájuk szántunk. Mondanám hogy nem, de ilyen agyafúrt módon mégis csak felhoztam a témát. ;)
Mindez csak azért jutott eszembe, mert láthatóan nem nyugszanak a pártok, hogy odacsapjanak egy-egy nonkomformista szellemi fegyverrel. A Fidesz legfrissebb reklámfilmjének aláfestéséül meg egy jó kis klasszikus hippizenét választott. Mi okosat is mondhatnék már erre? Alaposan túljártak az álanarchistákat bevetők eszén, nem szívesen lennék most a helyükben.

Egy korábbi poszt hozzászólásai közt vita kerekedett arról, hogy mennyi pénz is folyik el az államigazgatásból korrupcióra, és hogy vajon mekkora szerepet játszik a jelenlegi gazdasági helyzet kialakulásában, hogy egyesek itt lopnak. Mellékelném mindjárt IS rögtönzött becslését, amelyek szerint a teljes összeg a GDP arányában azért nem lehet olyan iszonyú nagy; bár arról azért nem vagyok meggyőződve, hogy a jóléti kiadásokból nem vándorol semmi mondjuk az egészségügyi intézmények vezetői zsebébe, jómagam is inkább azon az állásponton vagyok, hogy önmagukban az elszivárgó összegek azért (a privatizációs folyamat bizonyos korszakait leszámítva) összgazdasági léptékkel mérve nem horribilisek.

A tényleges károk azonban ennél sokkal nagyobbak lehetnek.

Ha a korrupció tényleges költségeire vagyunk kíváncsiak, meg kellene próbálni számszerűsíteni annak másodlagos hatásait is. Ezek a hatékonyságban, az erőforrások optimális kihasználtságában jelentkeznek.

Milyen volt szőkesége, nem tudom már... Ez persze lehetne az én problémám, de majd 300ezer választójának sem hiányzik most?
A bennünk megbúvó Palik László bizony felkiált: Hova tűnt Démon Hill Dávid Ibolya?

Elvitatkozgatunk azon, jók-e a népszavazási kérdések, kell-e ez nekünk, mi legyen a jó válaszunk, ki nyerhet, veszthet, de nem vagyunk érdektelenek. Egy politikai párt meg végképp nem lehetne az. Akárhogy is forgatjuk, bárhonnan nézzük, ez a népszavazás a két választás közti legfontosabb politikai esemény. Megteheti egy párt, hogy kimarad belőle?
Lehet azt mondani, ez a meccs nekünk nem tetszik, ma nem játszunk?

Rengeteg érvet láttam már vizitdíj és tandíj ellen vagy mellett; itt a kocsmában és máshol is. Tandíj hogyan és miképp, mindenki fizessen magáért, már úgyis fizetek adót és járulékot, ösztöndíjat mellé és rendes biztosítást. Konszenzus, az nem alakult ki. Rendben, tekerjük vissza a szalagot. Mi is a probléma egészen pontosan? Mit is akarunk megoldani?

Vegyük a tandíjat először. Az állami fejkvóta a felvett hallgatók után jár. Ha kettővel többet veszek fel, annyival többet kap. Az egyetemek és főiskolák érdeke, hogy a kapuikat minél szélesebbre tárják és a lécet ügyesen helyezgessék. Ellentétes erő ebben csak a rektor önmérséklete. Az eredmény a nagyszámú diploma, vegyes minőségben, és sok közülük gyakorlatban nem használható. De fogja-e a rektor, a tanszékvezető professzor azt mondani, hogy korlátozzuk a fejkvótát? Vagy a kvótát mérhető minőséghez kötni? Önként elküldi majd a tanárait? Nem, neki végső soron elemi érdeke, hogy az állami csecsbe ne kerüljön fék. Ha a politikus megszorítja, hogy muszáj már tenni valamit, akkor inkább megesküszik, hogy tandíj kell azonnal: "Mert Ami Ingyen Van Azt Nem Becsülik, a Tandíj Minőséget Hoz". Itt a kocsmában legyünk már őszinték egymással: ez a probléma.